Részlet dr. Móczár István: A minószi Atlantisz rejtélye című könyvből

Szantorini ma

James W. Mavor JR. professzor szerint a Kr. e. III. évezred folyamán a keletről és délről érkező, valószínűleg természetes megélhetési lehetőségeket (legelő, víz, stb.) kereső népek folyamatosan telepedtek meg a Kükládok szigetein. Magukkal hozták keleti anyaistennő-kultuszukat és Thérán sajátossá formálták azt. Tudjuk, hogy az anatóliaiak egyik ága nyugat felé vándorolt Szicíliába, majd onnan Máltára. Idővel egyre többen érkeztek az égei vidékre, Krétát is benépesítették, és felvirágzott egy békés kereskedő-kultúra. Többemeletes házak és paloták épültek. Kréta lett a népesedési góc, a vulkanikus Théra maradt a kereskedelmi központ, a metropolisz, ahogyan Platón nevezete.

Nem könnyű feladat Szantorinin megtalálni a régészeti emlékeket. A sziget nehezen adja meg magát. Nem csoda, hogy tudósok és lelkes amatőrök tucatjai kutatják az atlantiszi történet helyszínét, keresve a megoldás kulcsát. A vulkán óriási pusztítást végzett, teljesen eltüntetett egy virágzó civilizációt. Vagy mégsem? Milyen meglepetésekre számíthatunk az ősi Thérát betemető vulkáni habkő alatt?

Azt, aki először jár Szantorinin, meglepetésként éri a sziget építészetének nemes egyszerűsége. A sziget modern városai több kilométer hosszan húzódnak a kaldera peremén. Oia, Fira, Imerovigli - mintha a régi atlantisziak üzenetét hordoznák kükladikus vonásaikban. A szikrázó napfényben félelmetesnek tűnik a Nea Kameni kúpja és a kaldera szélén épült házak koszorúja. Kedvenc felvételemen a vulkán és a kék kupolás templom - ma még békességben - szembenéz egymással! Meddig marad ez így?

Még elképzelni is borzasztó, hogy mi történne a kaldera peremén épült városokkal, ha kitörne a vulkán. Azt sem lehet biztonsággal állítani, hogy éppen a Nea Kameni tör ki, mert a mélyben húzódó törésvonalak mentén bárhonnan, bármikor feltörhet a magma. A következő évezredekben a fel-feltörő láva lassan kitölti a kalderát. Újból kialakulnak a Platón által említett rejtélyes csatornák és lagúnák. A hegy súlyát nem bírja el a vulkánkamra mennyezeti fala, s a hegy beomlik a föld mélyébe. És minden kezdődik elölről. Ha még él ember a Földön, újból felfedezi a mai Akrotirit, vagy a fővárost, Firát, és talán egyszer egy lelkes amatőr régész filmet forgat, és könyvet ír a történetről.

A vasbaktériumok által megfestett vulkáni öbölben a növényzet színe vörösre változott. Kamerázás közben az orromig sem láttam a felkavart vörös iszaptól. A Palea Kameni oldalából fakadó hőforrások vasbaktériumai akklimatizálódtak a vulkanikus környezethez. A NASA ezeket a mikroorganizmusokat tervezi felvinni a Mars bolygóra, hogy a ma még utópisztikusnak tűnő terv megvalósításaként a vörös bolygó minimális légkörét alkalmassá tegyék a földi élet számára.

Érdemes bepillantanunk a mai szantorini emberek hétköznapjaiba. Csaknem két-három hónapos ott tartózkodásom kevés volt arra, hogy közelebbről megismerjem gondolkodásukat, de néhány morzsányi titokhoz mégis hozzájutottam. A szigeten négyszáz templom épült, ami igazolja, hogy a szantorini emberek mélyen vallásosak. Ám a mai sziget nagyon zsúfolt a lüktető forgalom miatt. Nem volt ez másképp a bronzkorban sem. Marinatosz szerint Théra a minószi időkben sűrűn lakott terület volt. Erre bizonyíték a szigeten előkerült számtalan cseréptöredék. A turisták között akadnak olyanok is, akik azért utaznak ide, hogy elmondhassák: Atlantisz földjén töltötték a nyarat, de már nem mennek fel az ősi dór városba, Thérába, és nem kíváncsiak a bronzkori Akrotirire vagy a firai múzeumokra sem.

Az 1956-os földrengés elpusztította Oiát, és megrongálta a sziget más városait. Lakói néhány méterre a romoktól mégis újra felépítették vasbetonból készült boltíves házaikat. A megmaradt romok, mint tanújelek teszik fel a kérdést: mi az ördögnek akarnak mindenáron a meredély szélén lakni a szantorini emberek? Ez a rejtély az egész szigetre is érvényes, és a kérdés örökké ott motoszkál az ember fejében: mi késztette őket arra, hogy ilyen makacsul ragaszkodjanak szigetükhöz? A tél kemény és huzatos. A hajók, a repülők a háborgó tenger miatt ilyenkor nem tudják megközelíteni a szigetet. Nehéz felfogni, mi tartja itt azokat, akik ezen a veszélyes helyen élik le egész életüket.

Megragadó a szantorini emberek elszántsága. Valami atavisztikus érzés él ebben a közösségben: a régmúlt történetének egyfajta öntudatlan ismerete. A thérai gondolkodás könnyedén csapong a valóság és a mítosz, a jelen és a múlt között. Az itt élőket hosszú idő óta emlékezteti a menetrendszerűen kitörő Nea Kameni vulkán a korábbi katasztrófákra.

Egy alkalommal a Perissza és Akrotiri között húzódó dombok között csatangoltam. Itt-ott elhullott állatok csontvázai hevertek a poros, kiszáradt tájon. Az emberi tevékenység legkisebb nyomát sem láttam a vulkanikus területen. Ahogy mondani szokták, mintha a Hold túlsó oldalán lettem volna, persze növények nélkül. A kanyonszerű vízmosások néhol olyan mélyek voltak, hogy a minószi rétegeket is elérték. Ezekben a mélyedésekben Marinatosz cserepeket talált. Én is találtam, de békében hagytam őket. Tovább mentem inkább a Platinamosz-hegyre. Élményeimről később számolok be.

E könyv kéziratának leadása előtt újabb egy hetet töltöttünk Szantorinin. Kalicz Nándor régész professzor miután elolvasta munkámat, érdeklődni kezdett Szantorini iránt. Úgy döntöttünk, hogy elutazunk a szigetre, és a korábban szerzett ismereteimet felhasználjuk Szantorini további tanulmányozására. Egy tudóst és egy amatőr régészt hozott össze a sors. Ez a kirándulás több volt egy szokványos turistaútnál! Biztos vagyok benne, hogy közös "atlantiszi utazásunk" (főleg számomra) a lehető legjobb pillanatban történt, amely mindkettőnknek maradandó élményt nyújtott. Nagy örömömre szolgált, hogy az ősi Thérára vonatkozó elképzeléseimet a tudós többnyire elfogadhatónak találta. Valamennyi, általam korábban megismert régészeti lelőhelyet felkerestük a szigeten.

Amikor a repülőgép a tejszínű felhő felett haladt célunk felé, már a 3628 évvel ezelőtti események foglalkoztattak bennünket. Naxos egyik sziklaszirtjén álló márványkapu, a Portara méltóságteljesen távolodott alattunk. Jobbra felismerhető volt Párosz és Antipárosz, majd Iosz kopár hegyvonulata következett, a sziget, ahol Homérosz örök álmát alussza. Néhány pillanat múlva a párafelhőben előbukkant a várva várt Szantorini. A leszállás pillanatait a pilótafülkében éltük át. Amikor elhagytuk a gépet, megcsapott bennünket a mediterrán nyár forró fuvallata, amely keveredett a kakukkfű illatával. Szemünk káprázott a délutáni napfénytől.

Az első napon a kalderát ellepő szürke köd miatt Perissza felé vettük az irányt. Az Exomitisz-fok közelében felmásztam a Platinamosz-hegy földrengésektől összetöredezett szikláira, melynek keleti oldalán számos hellenisztikus időkből származó áldozati hely van. Évekkel korábban, a hegy tetején az egyik repedésből szempillantás alatt egy igen vastag, de meglehetősen rövid kígyó ágaskodott előttem. Megkövülten meredtünk egymásra, verejték folyt rajtam, annyira megijedtem. Néhány pillanat múlva a kígyó eltűnt. Szerencsésen megúsztam a kalandot.

Mavor könyvében említést tesz arról, hogy 1967-ben, egy helybeli paraszt segítségével, Marinatosz talált itt egy ókori eredetű domborművet, amely egy 3-4 méter hosszú áspiskígyót ábrázolt. A szúrós növények között hiába kutattam át a hegyet, nem sikerült nyomára bukkanom az ókori kígyóábrázolásnak. A mostani terepszemlénk során egy szép faragású, repedezett kőfülke felett a magasban egy templom maradványa tűnt elő, amelyet egy korábbi földrengés rombolhatott le. A falakat visszaállították, de lejárat nem volt a templom alsó részéhez. Óvatosan leereszkedtem a mélybe. A gaz benőtte az egész üreget, de kedvenc pókomat ugyanúgy találtam, mint évekkel azelőtt. Hűségesen vigyázta a romokat. Szinte állt a levegő, a nap perzselt, szám kicserepesedett. Már elindultunk visszafelé, amikor utoljára pillantást vetettem a hegyre, és a nap állásának köszönhetően egy sziklapárkányon megpillantottam a sokat keresett kőkígyót. Örömöm határtalan volt! Mavor szerint a dombormű egyiptomi hatásra utal. A művész egyiptomi áspiskígyót vagy szarvasvipera-fajtát ábrázolt.

A felfedezés örömével haladtunk tovább az Akrotiri fokig. A világítótorony közelében, a sziget csücskétől balra egy távoli szikla kiszögelésén emberarc jellegű alakzatra lettem figyelmes. Első pillanatra emberi alkotásnak véltem, de inkább a természet faragta ilyenné. A különös arc Kréta felé tekint, arra a történelmi helyre, amelyet az ősi Théra elpusztított 3628 évvel ezelőtt. Hasonló arcábrázolás figyelhető meg a krétai Iraklion közelében a Juktasz-hegyen. A monda szerint Zeusz arca ismerhető fel a hegy képződményeiben. A Szantorini arcábrázolásról egyetlen szigettel foglalkozó könyvben sem találkoztam.

A vinsantoval teli pohár és a naplemente már többször megigézett a kaldera peremén. Nincs szerencsém az időjárással. Alig állítottam össze a fotótechnikámat, a kaldera gyorsan megtelt köddel, és a nap végleg eltűnt. Igen hűvös, világvége hangulat fogadott bennünket. A szantorini vörösbor elfogyasztása után Kamariba siettünk, és a tengerparton sétáltunk.

Firában teljesen lenyűgözött bennünket az Akrotiri kiállítás régészeti anyaga. Már ezért a múzeumi látványosságért is érdemes volt a szigetre jönnünk. A freskók és a festett edények művészi kiképzése, színvonala nem marad el a krétaiakétól. A tárlóban bemutatott jókora bronzfűrész akár egy mai műszaki boltban is kelendő lenne. Láttuk a méréshez használt ólomsúlyokat a régészeti tárgyak között. Christos G. Doumas görög régész professzor szerint a Kelet-Mediterráneumban talált ólomsúlyok háromnegyedét Akrotiriben találták. Ez is bizonyítja, hogy fejlett kereskedelem virágzott a szigeten. A horzsakő megóvta a várost a teljes pusztulástól, sőt megmaradtak a gabonaszemek és más növényi magvak is. A magok vizsgálatából következtetni lehetett a kitörés időpontjára. A múzeumi program után kíváncsian siettünk az akrotiri ásatások helyszínére. A por és nagy összevisszaság nem zavart bennünket, mert kárpótolt mindenért, amit Firában láttunk. Marinatosz bádog védőszerkezetét hamarosan felváltja egy jóval nagyvonalúbb, világosabb építmény, amely megvédi Akrotirit az időjárás viszontagságaitól. A város teljes feltárása még nagyon sok meglepetést tartogat a tudomány számára, amely megváltoztathatja a minósziakról kialakult ismereteinket.

A következő állomás az ókori Théra városa volt. A sziklákon több faragást találtunk; lépcsőket, amelyek sehová sem vezetnek. Kik építették, és milyen célra használták ezeket a faragott kultikus helyeket? Ezek az alkotások épp úgy lehetnek a prehellének művei, mint a helléneké vagy később a rómaiaké. Kamari és Perissza között emelkedik a Mesza Vouno- és a Profitisz Iliasz-hegy, melynek gerincén alakult ki a megroggyant Szellada-nyereg (260 m). A megsüllyedt rész a bronzkori kitöréskor jöhetett létre. A hegygerincen olyan erősen fújt a szél, hogy Kalicz professzort a földre döntötte. Úgy véltem, szerencsésebb, ha a továbbiakban nem követ, nehogy baleset érje. A nyeregtetőn mindig viharos szél fúj. A jelenséget a hegygerinc behorpadása okozza. Az orkán erejű szél miatt egyelőre kihagytuk a romváros megtekintését. Helyette az ötödik hajtűkanyarnál egyedül indultam tanulmányozni a sziklákba faragott kőlépcsőket. Tőlem balra egy hasadékban habkőgleccserre lettem figyelmes, amely lassan csúszik a tenger felé. Az egész hegyoldal a szenthelyek kialakításának nyomát viseli.

Félóra múlva már a fővárosban voltunk. Firában két tengerjáró hajó érkezett a kalderába rengeteg turistával. Hosszas keresgélés után megtaláltuk azt a boltot, ahol sikerült megvásárolnunk Christos G. Doumas a The Wall-Paintings Of Thera (A thérai falfestmények) című reprezentatív könyvét. Ámultunk a könyvben bemutatott akrotiri freskók láttán. Leginkább a minószi hölgyek már-már modern ábrázolása lepett meg bennünket. A freskókban nincs jelen – a mezopotámiai és az egyiptomi ábrázolásokkal ellentétben – a merevség. Különösen a páfrányt gyűjtögető nő képe ragadott meg. A hölgy fülében óriási aranykarika lóg, haja hátul copfba fonva, karján több karkötő fityeg. Arcáról nyugalom árad és színpadias mozdulattal nyúl a növényhez. A többi nőábrázoláson is szembetűnő ez a modernség. A polgárság jólétben élt a vulkán szomszédságában. Platón írását alapul véve sok mindenben ráillik az atlantiszi jelző erre a paradicsomi idillre. Szembetűnő, hogy az ősi Thérán a gazdag kereskedőcsaládok pártfogolták a művészeteket, akiknek munkáját az életerő és újító szellem jellemzi.

A vulkán megmászása emberpróbáló feladatnak ígérkezett. Ezt a lefelé vánszorgó emberek arcán is ki lehetett venni. A firai kikötőbe libegővel mentünk le. Eszembe jutott Mavor könyve (1967), amelyben, arról panaszkodott, hogy mekkora megterhelés volt számára felvánszorogni Firába. Mi ezt az utat alig két perc alatt tettük meg a drótkötélpályán. A libegő fülkéjéből jól lehet látni azt a szédítő magasságot, amely Fira vesztét jelentené, ha pusztító földrengés érné a várost.

A Nea Kameni egy nagy salakkupac. A régi és az új kitörés elkülönül egymástól. Míg én meg-megálltam, fotóztam, addig Kalicz professzor folyamatosan haladt előre. A kéntől sárgálló és füstölgő kürtőknél már egyedül indultam felfelé, fújtattam, mint a gőzgép, s amikor felértem a legmagasabb pontra, ő már ott várt rám.

A kaldera-körút következő helyszíne Thiraszia volt. Kora délután a hajcsároknak híre-hamva sem volt. A szamarak békésen aludtak a karámban. Rájöttünk, hogy a "szamaragolás" egyelőre elmarad. Kalicz professzor odaszólt nekem: – Most mi leszünk a szamarak! – A vulkán megmászása semmiség volt a tirasziai lépcsőkhöz képest, de végre felértünk. A fáradtságtól szótlanul fogyasztottuk el az ebédet. Én törtem meg a csendet: – Nándor, ez a sziget valamikor régen olyan lehetett, mint egy gyönyörű nő: arányos keblekkel, ápolt arccal, darázsderékkal és telt csípővel, most meg csak a csontvázát bámuljuk! Egy darabig gondolkozott, majd nevetve mondta: – Nekem ez a csontváz így is nagyon tetszik!

Ebéd után megnéztük Thiraszia "fővárosát", Manolaszt. Szerencsére nem kellett már sokat felfelé menni. A kaldera szélén pompázó sárga kaktuszvirágok elbűvöltek bennünket. Alattunk a mélység, távolban a két vulkán. A falu legnagyobb temploma a kaldera külső peremére épült. A sziget északi felén mezőgazdasági művelés nyomai látszottak. Itt is találtak minószi falmaradványokat a horzsakő kitermelése közben a 19. században, amelyet a Szuezi-csatorna építéséhez használtak fel. A thérai horzsakő kiváló cement-alapanyag, kitermelése igen gazdaságos. A bányatulajdonosok nem kedvelik a régészeket, mert a feltárás akár hetekig is eltarthat, ezért a hallgatás errefelé aranyat ér. Sajnos ez a kapzsi szemlélet számos minószi lelet pótolhatatlan megsemmisüléséhez vezetett.

Az utolsó napok egyikén vágyakozva tekintettünk a Mesza Vouno hegyre. – Le kell győznünk a hegyet! – mondtam. A Szellada-nyeregben most is tomboló szél fogadott bennünket. Az előző erőpróbához képest ez a program sétának ígérkezett. Mindkettőnket meglepett az ősi Théra, melyet spártai telepesek (dórok) alapítottak Kr. e. 900 körül. A Mesza Vouno mészkő tömbje Kamari és Perissza üdülőfalukat választja el egymástól. Hiller von Gärtringer tárta fel az antik Thérát. A város romjairól csodálatos látkép nyílik Kamari és Perissza partjai felé. Kamari felől egy sziklafalba, a Kr. e. 4. században Kisázsiából származó Artemidorosz-szentélyt véstek. Az erősen repedezett sziklán szent állatokat ábrázoló reliefeket faragtak (Zeusz sasa, Apollón oroszlánja, Poszeidon delfinje). Az antik Théra sziklaírásaiban a spártaihoz hasonló saját ábécét használtak.

A hegyről leereszkedve megnéztünk Emporióban egy összedőlni készülő várat. Kalicz professzornak nem volt kedve velem jönni az omlás láttán. A födém több helyen beszakadt, suhancok tanyáznak itt éjszakánként. A szomszédos Perisszában is láthatók feltárt, de védtelenül hagyott romok. Az egyik épületcsoport a kitörés előtt épülhetett, mert a habkő szabályosan belepte a romokat. Máshol a megépített falak a habkőből álltak ki. Ez arra utal, hogy minósziak laktak itt. A lakóhelyiségek nagysága és elrendezése alapján feltételezhető, hogy a házakat vendég tengerészek lakták. Hasonló építményeket találtak Trója mellett is, amelyeket a várakozó vendéghajósok fogadására építettek.

Szantorini keleti oldalán is végig autóztunk a partot követve. A táj az elhanyagoltság képét mutatja. Olykor egy-egy újonnan épült villa jelzi, hogy ez a terület is hamarosan beépül. Az egész sziget egy nagyüzem, amely a turizmus szolgálatában áll. Számos rég elhagyott barlanglakás mellett haladtunk el, de a mai szantoriniek otthonai is ott lapultak a dombok között. Istállók, régi gépek, amott egy kiégett turistabusz mutatja a valóságot, azt a kettőséget, amely a mai Szantorinire jellemző: csak arra fordítanak hangsúlyt, ami a turistákat érdekli.

Úgy terveztük, hogy megkeressük a Kolumbo-fokot, mert a térképen ókori lelőhelyként van feltüntetve. A Káin nevű kutatóhajón végzett szeizmikus felvételein Théra központi kürtői, az északkeleti Kolumbosz és távolabb Amorgopulosz együttesen bizonyítják, hogy Théra az Égei-tengeren délnyugat-északkelet irányban futó hatalmas földkéreg-törésvonalon helyezkedik el. A brit Leychester hadnagy naplójában leírta, hogy Kr. u. 1650-ben Théra észak-keleti partjainál a Kolumbo-foktól hat kilométerre új vulkáni kúp emelkedett ki a tengerből. A vulkán kitörése katasztrofális következményekkel járt Thérán és a környező szigeteken. A pusztító földrengés megrázta a térséget. Kamari és Perissza közelében egy-egy ókori város romjait hozta a felszínre a földkéreg mozgása. A Mesza Vouno hegyet körülölelő út ekkor süllyedt a tengerbe. A vulkán kitöréskor a cúnami a húsz méter magasságot is elérte. Az alig tizennégy kilométerre fekvő Iosz szigetnél az áradat az alacsonyabb fekvésű területeken nagy kárt okozott. Ehhez hasonló jelenségek évszázadonként, akár többször is előfordulnak Szantorinin vagy közvetlen közelében. Iosz sziget felé napjainkban a tenger békésen hullámzik, a vulkánnak már nyoma sem maradt.

Oia előtt nem volt könnyű felkapaszkodni a kaldera szélére a nagy forgalom miatt, de végül leereszkedtünk az Ormos Ammoudi öböl közelében, Orihia "kanyonba", amely a tengerpartra vezetett. A környék összes szemetét ide hordták, ezért a turisták messze elkerülik ez a helyet. Az 50 méter magas fehér vulkanikus falakba kilökődött bazaltbombák ágyazódtak be. A habkőoldal északi omladékos fala bármikor leszakadhat. Visszafelé egy omlás mellett haladtunk el. Láttam, hogy Kalicz Nándor nagyon vizsgál valamit. A kíváncsiság engem is odavonzott. A professzor talált egy festett falmaradványt, a habkőbe beágyazódva. Heuréka! - mondtam, - ez akár minószi is lehet? - A professzor csak később válaszolt: - Nem mind arany, ami fénylik! - Kis idő múlva rájött, hogy a sittel került ide az újkori "lelet". - Akkor hogyan ágyazódott be a habkőrétegbe a vakolatdarab? - kérdeztem. - A válasz egyszerű - mondta. - Fentről állandóan pereg a vulkanikus anyag, a téli eső összecementálta a két anyagot, és megteremtődött a szenzációs lelet a "minószi korból." - Jót nevettünk a dolgon, de maradt egy tanulsága a történetnek: nem szabad minden megalapozottság nélkül kész tényeket állítani! A régész örökké kételkedő ember.

Oiában tettünk egy sétát. A város arculata minden évben változik. Újabb és újabb színeket alkalmaznak lakói, de az összhang ennek ellenére tökéletes. A kék kupolás templomok, a fehér házak, a felhőtlen ég és a kaldera kékje megrendíti azokat, akik először látnak ilyen rendezettséget az épített környezet és a természet között. Oiában jöttünk rá, hogy Szantorini házai miért ilyen vakítóan fehérek. A mésztejhez kevés kéket kevernek, mely az ég kékjével összekacsintva adja e vidék varázslatos szépségét.

Imerovigli és Firostefani között a kaldera szélén épült kék kupolás templom szinte valamennyi utazási prospektuson szerepel. Számomra ez a látvány a kükladikus építészet netovábbja.

A Mamayoma Art üzletben számos freskó utánzatot láttam, amelyek olyan tökéletesre sikeredtek, hogy engedélyt kértem a fotózásukra. Rendben van, mondta a tulajdonos, de vásárolnom kell valamit. Az árakat a csillagos égig felverte. Végül egy hegedű-alakú kükladikus idolt választottam magamnak. A pároszi márványból készült, már-már átlátszó tisztaságú szobrokat nem lehetett megfizetni, mert olyan drágák voltak.

Ebéd közben beszélgettünk a morcos Marinatosz professzorról. Kalicz Nándor 1968-ban három hónapos athéni régészeti tanulmányútja során találkozott Akrotiri felfedezőjével. Marinatosz a Kárpát-medence bronzkori történeti kutatásairól és professzor akkoriban német nyelven írt bronzkorról szóló könyvéről érdeklődött. Stílusa kimért volt, már-már barátságtalan. A hangulatukra ráült a görög katonai junta militáris szelleme. Hasonló élményről számolt be Mavor is, amikor Akrotiri feltárója Athénbe utazott néhány napra. - "A három Marinatosz-mentes napot nagy élvezettel töltöttük el." (24)

Bár a vulkán alapos pusztítást végzett a szigeten, szerencsénkre maradtak leletek a habkő alatt, így a régészeti hagyatékokból következtetni lehet az akkor élt lakosság gazdasági, társadalmi helyzetére, fejlettségi szintjére. Az ősi Théra lakói sikerüket nyitottságuknak köszönhették. Ők is minósziak voltak, de jelentősen különböztek a krétaiaktól. Az itt élő emberek kozmopoliták voltak, békében éltek és kereskedtek. Vélhetően ez keltette fel Platón érdeklődését irántuk. Míg Krétát papkirályok irányították, Akrotiriben valamiféle önkormányzati rendszer működött. Ez az alkotó légkör az embereket kreativitásra késztette. Az átlagpolgár a közösségtől nagyobb teret kapott az érvényesülésre. Szellemi, művészeti, politikai és társadalmi eredményeiket tekintve ezek az emberek mindenképpen túltettek még a Platón Atlantiszában leírtakon is.

Visszautazásunk napján felmentünk a Szantorini legmagasabb pontjára, a Profitisz Iliasz-hegyre, ahonnan megfigyelhető a sziget köralakja.

Gyorsan eltelt a nyolc nap. Mindketten feltöltődtünk, gazdagodtunk a sok szép élménytől. Ókori helyszíneken jártunk, miközben gondolatunk a messzeségben szárnyalt. A múzeumokban bemutatott régészeti leletek meggyőztek bennünket arról, hogy Szantorinin, az ősi Thérán igen fejlett civilizáció virágzott a bronzkorban. Kalicz Nándortól sok segítséget kaptam munkámhoz. Tanácsait, észrevételeit természetesen elfogadtam, gondolok itt a neolitikum és a bronzkor időszakára tett észrevételeire, de más kérdésekben kitartottam saját álláspontom mellett.

Egyesek szerint elég, ha az álmok egyszer teljesülnek az életben. Szantorini is ilyen álom volt számomra. Mindannyiszor megbabonázva néztem a forró napsütötte láván állva a vulkanikus kaldera-koszorút, a mesebeli fehér házakat, a mélyben pedig a kék tengert.

Szantorini, 2004. június 13-án

Felhasznált irodalom
(A bibliográfia terjedelmére való tekintettel a csaknem 400 felhasznált könyv bemutatásától eltekintettem.)

1. Atkinson, Austen: Eltűnt civilizációk. Ősi ásatások helyek újrafelfedezése modern technológiával. Budapest, 2003, Glória Kiadó
2. Attenborough, David: Az első édenkert. A Földközi-tenger világa és az ember. Budapest, 1997, Park Könyvkiadó.
3. Ballard, Robert D.: Deep Black Sea. In: National Geographic, May 2001.
4. Behrend, Jens-Peter: Atlantisz - egy elsüllyedt kultúra nyomában. Budapest, 1999, Magyar Könyvklub.
5. Bourbon, Fabio: Letűnt civilizációk nyomában. Hajdan jelentős kultúrák újrafelfedezése. Pécs, s. a., Alexandra Kiadó.
6. Burenhult, Göran: A kőkori világ. Budapest, 1995, Officina Nova, Magyar Könyvklub.
7. Burenhult, Göran: Az első emberek. Budapest, 1995, Officina Nova, Magyar Könyvklub.
8. Chadwick, John: A lineáris B megfejtése. Budapest, 1980, Gondolat.
9. Davies, Norman: Európa története. Budapest, 2002, Osiris Kiadó.
10. Fagan, Brian M. (szerk.): Hetven rejtély szerte a világból. Budapest, 2002, Athenaeum 2000 Kiadó
11. Götz László: Keleten kél a Nap – A sumer kérdés. Wien, 1984, Götz László.
12. Hancock, B.G.: Atlantisz. Az elsüllyedt birodalom nyomában. Szeged, 2000, Excalibur Könyvkiadó.
13. Hédervári Péter: A görög Pompeji. Egy vulkán régészete. Budapest, 1972, Gondolat.
14. Hood, Sinclair: A minószi Kréta. Budapest, 1983, Gondolat.
15. Jacq, Christian: Nofertiti és Ehnaton. A Napisten királyi párja. Budapest, 2002, Corvina Kiadó.
16. Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Budapest, 2002, Osiris.
17. Kalicz Nándor - Szénászky G. Júlia: Spondylus-Schmuck im Neolithikum des Komitats Békes, Südostungarn. In: Praehistorische Zeitschrift. 2001/1.
18. Kalicz Nándor: Agyag Istenek. A neolitikum és a rézkor emlékei Magyarországon. Budapest, 1980, Corvina Kiadó.
19. Kiszely István: Honnan jöttünk? S. l., s. a., Új Mandátum Könyvkiadó.
20. Kovács Tibor (ed.): A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője. Budapest, 2002. Helikon Kiadó Kft.
21. Kutzián Ida: A Körös-kultúra. Dissertationes Pannonicae. Budapest, 1944, A királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Érem- és régiségtani Intézete.
22. Lhote, Henri: Sziklafestmények a Szaharában. Budapest, 1977, Gondolat.
23. Marinatos, Nanno: Art And Deligion In Théra. Reconstructing a bronze age society. Athens, 1984, D. & I. Mathioulakis.
24. Mavor, James W. JR.: Atlantiszi utazás. Budapest, 1997, Édesvíz Kiadó.
25. Meller, Harald: Bronzba vésett égbolt. In: National Geographic Magyarország, 2004. január.
26. Moscati, Sabatino: L'Empire De Carthage. Paris, 1996, s. n.
27. Mysteries of the ancient world. Washington, D. C., 1979, National Geographic Society.
28. Nappo, Salvatore: Pompeji az eltemetett város. Budapest, s. a., Gabo Kiadó.
29. Raczky Pál - Kovács Tibor - Anders, Alexandra: Utak a múltban. Budapest, 1997. Magyar Nemzeti Múzeum – Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézet
30. Raczky Pál (ed.): "Szolnok megye a népek országútján.": Szolnok, 1982, Damjanich János Múzeum.
31. Renfrew, Colin - Bahn, Paul: Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Budapest, 1999, Osiris Kiadó.
32. Renfrew, Colin: A civilizáció előtt. Budapest, 1995, Osiris Kiadó.
33. Rudgley, Richard: A kőkor elveszett civilizációi. Debrecen, 1998, Gold Book Kft.
34. Sakellarakis J. - E.: Archanes. Ekdotike Athenon S.A., Athens 2002
35. Taylor, A. E.: Platón. Budapest, 1997, Osiris.
36. Trump, David H.: Malta Prehistory And Temples. Malta, 2002, Midsea Books.
37. Tyldesley, Joyce: Nefertiti Egyiptom Napkirálynője. Debrecen, s. a., Gold Book Kft.
38. Vurm, Bohumil: Európa titkos története. Atlantisztól a virágzó középkorig. S. l., 2002, Sziget Könyvkiadó Bt.
39. Warren, Peter: Az égei civilizációk. Budapest, 1989, Helikon.
40. Wilson, Ian: A múlt híres halottai. Őseink titkainak feltárása. Debrecen, 2002, Gold Book Kft.
41. Wilson, Ian: Az özönvíz előtt. Debrecen, s. a., Gold Book Kft.
42. Zinserling, Verena: A nő a klasszikus ókorban. Budapest - Lipcse, 1973, Corvina Kiadó – Edition Leipzig.