Móczár László
(Kiskunfélegyháza, 1944. november 30.)

Szakmai önéletrajz

Kiskunfélegyházán született pedagógus családban. Szülei a békés-megyei Dévaványa-Kéthalomra költöztek. Édesapja tanító volt a kéthalmi iskolában, fúrt, faragott, ezermester volt. Tehetsége és műszaki újításai idejekorán a műszaki pálya felé inspirálta a kisebbik fiút, Lászlót. A nagyobbik fiú az orvosi pályát választotta, Maglódon praktizál. Mindketten Szeghalmon érettségiztek.

1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kara elvégzése után tervezőként, majd 1972-től mezőgazdasági termelőszövetkezetnél, mint ipari tevékenység irányítója, főmérnök, illetve főágazatvezető munkakörben dolgozott Maglódon.

1988-tól 1990-ig a Sülysáp ÁFÉSZ-nél az AL-PÓK radiátor raktározási, értékesítési feladataival bízták meg, mivel a termék megalkotásának kezdettől fogva jelentős közreműködője volt.

1990-től a radiátor gyártását és értékesítését saját vállalkozásban kezdte el Bt., majd Kft. formában.

AZ ÁFÉSZ-től átvett radiátorcsaládot folyamatos fejlesztéssel, 1995-től a törölközőszárító radiátor megalkotásával tette még piacképesebbé. 1998-ban a fő feladata volt a minőség további javítása és az önköltség csökkentése, illetve a piacképesség megőrzése.

A marketing munkával és a szolgáltatások bővítésével az értékesítési darabszámot jelentősen megnövelte.

A fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását tervezői múltja tette lehetővé. Folyamatosan részt vesz szakmai kiállításokon (BMV).

A Kft. működése, a rádiátor összeszerelése az ecseri lakásán történik. 2001 őszént az radiátort összeszerelő műhelye mellett egy modern szinterüzemet épített. A radiátorok méretre való szabása, összeszerelése, nyomáspróbája és a szinterezése egy helyen történik. Üzeletpolitikája a minőségi árú gyors és pontos szállítása, és egyedi radiátorok előállítása a vevő kívánsága szerint.

 

Móczár Kft. szinterüzeme


Az üzem egy részlete látszik

 

 


A nyers aluminium radiátor szinterezés előtt

 
A kemence és a porszóró-kamra automatikával

 
A por elszívó és a nagy teljesítményű gázégő

 
Móczár üzem színezés előtt


Radiátorok készülőben

 
2001 decembertől teljes kapacitással működik az üzem


Móczár László a porszórás
próbája közben


Plakátokat, szórólapokat készít



Különböző méretű szárító radiátorok


Óriási ruhaszárító radiátor


Testvérek és sógornők


Laci érettségi tablóképe


Móczárné Hatos Éva (II. házasság) és Mama unokájával, Évikével


Kéthalmi szülők Maglódon 1977-ben. Balról Móczárné
Laskai Emilia (I. házasság), Móczár László, Móczár
Gabika, papa, mama, Katika és Zsuzsi


Unokák 1987-ben, balról Kati, Gabi, Lacika és Kriszti


Móczár László első feleségével, Emivel és gyermekeivel,
balról Kriszti és Gabi