Dr. Móczár László nyugdíjas professzor
(Kiskunfélegyháza, 1914- ) nyugdíjas egyetemi tanár

A Móczár családban - tudományos értelemben - legsikeresebb életútja Laci bácsinak volt. 88 éves kora ellenére még ma is rendíthetetlenül dolgozik otthonában. Azt az óriási szellemi tőkét igyekszik megmenteni a tudomány számára, amelyet felhalmozott a munkássága során. Nap mint nap a mikroszkóp előtt ül, és a hihetetlenül gazdag diafotó gyűjteményét "írja át" CD-ROM-ra kisérő szöveggel. A napokban jelent meg legújabb könyve is. Laci bácsi tudomány iránti szeretete példa értékű volt számomra. Ezért is örültem, amikor 2001. november 3-án meglátogatott otthonomban, és a kerti séta során "felfedeztünk" egy Atalanta-lepkét, vagy ahogy latinul hívják; Vanessa atalanta lepkét.

 

 

 

A Pázmány Péter Tudományegyetemen a zoológus doktori (1937) és a középiskolai tanári (1938), Szegeden a tanítóképző-intézeti tanári diplomát (1939) szerezte meg. 1948-ban egyetemi magántanár, 1953-ben kandidátus, 1960-ban a biol. tud. doktora. Zoológiai pályafutását 1937-ben, a MNM Országos Természettud. Múzeumban 1 éves próbaszolgálatos tisztviselő jelöltként kezdte, majd 4 éven át önkéntes munkaerőként folytatta. 1941-1944-ben Budapesten, majd Kolozsvárott tanítóképző-intézeti tanár, egyben a kolozsvári egyetem c. adjunktusa. 1939-1944 között 50 hónapon át volt katona. 1944 őszén került vissza a Term.tud. Múzeumba. 1951-1956 között a Múzeumok és a Műemlékek Orsz. Központjában az állattani kutatások és a múzeológia irányítója, kiállítások szervezője, két éven át a pécsi múzeum kutatója. 1956 szeptemberében, rehabilitáció utján ismét a budapesti Múzeumban dolgozott. 1969-1982-ben Szegeden a József Attila Egyetem Állattani Tanszék professzora, ahol bevezette a rovartani profilt és az audió-vizuális oktatási módszert. A létrehozott ökológiai munkacsoportból alakult az egyetem Ökológiai Tanszéke. 45 évi aktív szolgálat után ment nyugdíjba. Szakterülete: hymenoptera taxonómia, faunisztika-állatföldrajzi, etológia, részben cönológia. Gyakoribb gyűjtési területei: Kőszeg, Balaton-környéke, Mecsek hegység, Bugac, Bátorliget, Kassa vidéke. Pápua Uj-Guinea gyűjtéséből új bogárfajt egy külföldi kutató róla nevezett el, a molylepkék tömege, Adenopoda faj stb. még specialista feldolgozására vár. A Frivaldszky-emlékérem arany fokozatát (1975), Magyar Biológiai Társaság id.Entz Géza- (1986), és Gorka Sándor díját (1993), a JATE munkáját elismerő oklevelet adományozott (1979), az ELTE arany- (1988), majd gyémánt oklevelet adott át (1997) számára. Tevékenységét a tucatnál több új faj "moczari" elnevezésével honorálták. Az Österreichische Entomologische Gesellschaft (1975) és a Royal Entomological Society, angol kutató javaslatára, tagjává választotta (1989). A Symposium Internationale Entomofaunisticae Europae Centralis Baselben Ehrenmedaille-vel tüntette ki (1999). Számos hazai tudományos egyesület tagja, többek között a MTA zoológiai szakbizottság v. tagja, a Tiszakutató Bizottság v.tb. elnöke, a Magyar Rovartani Társaság v. alelnöke és örökös választmányi tagja, a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztályának v. titkára stb. Főbb munkái.

 

 

 

 

 

 

 

 

1937. évben Budapesten zoológus doktori diplomát és középiskolai tanári oklevelet, 1939-ben pedig Szegeden tanítóképző-intézeti tanári oklevelet szerzett. 45 évet töltött aktív munkában, 16 évig (1998), mint nyugdíjas jelenleg is dolgozik. Aktív munkáját nagyobb részben a Budapesti Természettudományi Múzeum Hártyásszárnyú Gyűjteményében tudományos kutatással végezte. A rovarok rendszerének, életmódjának tanulmányozásával, a Magyar és Világgyűjtemény felállításával, rendezésével, világkongresszusokon előadások tartásával, kapcsolatok kiépítésével, gyűjtésekkel, szakfórumokon előadások megtartásával és egyéb múzeológiai feladatokkal foglalkozott. Az Országos Múzeumok központjában, majd a Minisztériumban a múzeumok szervezési, kiállítási problémáival négy éven át működött. 1999-ig 213 tudományos dolgozata jelent meg Washingtonban, Londonban és az Európai városokban, legtöbbjük kongresszusi nyelveken, mint pl. a Mesitiinae alcsalád fajainak világkatalógusa, a Ceropalidae és a csaknem teljes Cleptidae családok fajainak világrevíziói, különböző fajok typus-anyagának tisztázása, stb. Munkásságát külföldön az Österreichische Entomologische Gesellschaft, Wien és a Royal Entomological Society, London taggá választásával tüntette ki. Valamivel több évet töltött oktatással, előbb a Kolozsvári Tanítóképző Intézetben és a Bolyai Egyetemen, közben a Budapesti Fasori Gimnáziumban, majd a Szegedi JATE tanszékvezetőjeként, ahol bevezette az újszerű audiovizuális oktatást nemcsak a rovartan, hanem részben a szervezettan területén is. Azóta négy tanítványa lett egyetemi tanár. Ismeretterjesztő tevékenységét részben a nagyközönség számára mintegy 480 ismeretterjesztő előadása és 100-nál több kisebb cikke, főleg nagyobb terjedelmű könyvei jelentették. A különböző tankönyvek, gyűjtési technikai könyveken kívül a társszerzőkkel írt, s általa szerkesztett Állathatározó I-II. kötete 3 kiadást ért meg (1950, 1969, 1984). Saját szerzős munkái között kiemelkednek a Rovarok közelről ( 1968), Képes Állatvilág I-II. kötete ( 1963), Kis Állathatározó (1977) (200 ezer példánya mint oktatási segédkönyv hónapok alatt elfogyott), Rovarbölcsők (1987), Rovarkalauz (1990). Ezeket a szintén eredeti fényképekkel illusztrált kiadványokat is rövid időn belül felvásárolták. Ezekben a legtöbb ember számára ismeretlen, a specialisták számára pedig az egyéb hazai, középeurópai legalább 45. ezer rovarfaj vált áttekinthetővé. Segítségükkel az olvasó a rovarélet részleteit, rendkívül sokoldalú életmódját ismerhette meg.

 
Laci bácsi ismerkedik a családi CD-ROM készítéssel Maglódon


Levelező lapon is megjelent egyik felvétele

Jelenleg a "Magyarország flórája" és az állatvilágból csupán a 76 hazai "Emlősállatok"
CD-ROM ismertetője készült el. A legalább 45. 000 rovarfaj legfontosabb képviselőinek ismertetőjét Fővárosi Oktatási Központ készíti elő. Az emberi tevékenység következtében mind a növényvilág, mind az állatvilág feltartóztathatatlanul pusztul. Még számos faj él, amelyet a szakemberek fel sem fedeztek, pedig közöttük is bizonyára sok lenne alkalmas
arra, hogy mint az ismert rovarok egy részét, azokat is a biológiai védekezés módszerével
a kártevők elleni védekezésben, vegyszerek nélkül, terményeink védelmében felhasználhatnánk. Az iskolai oktatásunk az általános iskoláktól a középiskolákig, egyetemekig a rendkívül felduzzadt ismeretanyag miatt igen nagymértékben háttérbe szorította a Természet megismerését biztosító alapismereteket. A mai diák és a felnőtt az oktatás befejeztével elképesztően keveset tud az őt körül vevő környezetéről,


Laci bácsi könyvét dedikálja 1987-ben Maglódon

s amikor a természetbe kimegy, tudatlanul bolyong az ezerarcú élővilág jelenségei között. Méreggel permetezi a gyümölcsöt létrehozó, megporzó rovarokat, féregként tapossa el a kártevőket irtó bogarakat. A pedagógusoktató pedig legtöbbször leadja az elméletet, mert nincs olyan egyszerű kézikönyve, ami - egyetlen kötetben nem valósítható meg - a szerteágazó élőcsoportokra, s számára is a tankönyv rendkívül szűk keretein túli ismereteket adjon, ezáltal érdekes adatokkal megkedveltesse a természetismeretet. Mindezekhez nem lenne szükséges könyvtárak szakirodalmában ismételten nyomoznia, ha arra egyáltalán jut még ideje. Segítené a szakköröket, kielégítené az érdeklődőket, hogy a gazdag, változatos rovarvilág megfelelő részletébe bármikor bepillanthassanak. A cél elérésére "A rovarok világa" CD-ROM-ot kell elkészíteni.



Laci bácsi csodás felvétele


Néhány hónap alatt elkapkodták a könyveit

 



1987. szeptember 19-én nagy megtiszteltetés érte otthonomat Maglódon, amikor Laci bácsiék meglátogatottak bennünket. A virágos kertünkben a tudós szeme észrevette a körülöttünk élő rovarokat. Egy alkalommal hangyák vonulását ujjával megzavarta. Két ujjnyira a földet eldörzsölte a vonulatnak. A hangyák megzavarodtak, de csak néhány pillanatig tartott habozásuk, mert rövidesen "megérkeztek a felderítők", akik kémia "nyelvükkel" segítették a hangyák továbbvonulását.

 


Laci bácsi Maglódon a halmi mamával
1987 szeptember 19-én


Laci bácsi felesége, Gréti


Libay Margit, Gréti (1921)


Laci bácsi nővére, Móczár Irén (Inke) az USA-ból (1912)


Gréti, Laci bácsi és Inke Maglódon
a '70-es évek végén




Laci bácsi legújabb színes füzete 2001-ben jelent meg. - "A CD lemezen
az élő rovarokról eredeti színükben és környezetükben készült fényképek
segítségével a rovarvilág 33 rendjének legfontosabb képviselői csaknem
900 képen szerepelnek. Ezekből a jelen kiadványunkban a Kárpát-medencében
élő 30 rend felismerése érdekében csak a legszükségesebbeket mutatjuk be"
-
írja kiadványában. A kis könyv egyik alcíme: "Nem minden rovar bogár!"
Laci bácsi 88 évesen, nap mint nap dolgozik a számítógép előtt és a könyvtárnyi
színes diafelvételeit "fordítja át" CD-re. A világon elsőként jelenik meg a
rovarvilág CD-ROM-on ilyen részleteséggel és tudományosan feldolgozva.

 


A kiadvány megkönnyíti a CD használatát


M