Móczár Miklós
(Kiskunfélegyháza, 1884. december 3 -
1971. január 16)
Rovarok tudományos feldolgozását végzi
Móczár Miklós
Megemlékezés
Móczár Miklósról
(Írta: dr. Móczár László)
Húsz éve történt. A rideg hajnalban a nagyváros ébredése előtti utca zöreje csak tompítva törte meg a szoba halálos csendjét. Az ablakon túli világban a hétköznapi élet lüktetett, a budai kis szobában pedig bekövetkezett az, ami a természet kérlelhetetlen törvényei szerint már várható volt. 86 éves helytállás, zökkenőmentes, szakadatlan munka után kimerült szív nem dobbant többé. Móczár Miklós lelke visszatért Teremtőjéhez.
Az
élet forgatagában mindez csupán egy parányi pillanat. Húsz esztendő távlatából
még egy ilyen fájdalmas valóság is jelentéktelenebbnek tűnik. Hogy mégis felidézzük
személyét, arra az átlagembereken messze felülemelkedő életpályája, maradandó
tettei, el nem múló öröksége késztet. Hosszú és súlyos megpróbáltatások évtizedei
után
szerencsére megértük azt az időt, amikor a becsületes életű, alkotó elődeinkről,
azok példamutatásáról is megemlékezhetünk.
Az
Úr 1415-ik esztendejében Jászberény egykori kapitányának: Móczár Miklósnak
csaknem félezer évvel későbbi utóda, 1884-ben, Kiskunfélegyházán, egy városszéli
szélmalmos lakásban, 15 gyermekes család tizenkettedik gyermekeként megszületett.
Fazekas István: Szélmalmok a Kiskunságban c. könyve szerint édesapja, Móczár
István
malomépítő mester volt, aki a családi szájhagyomány szerint több tucat szélmalmot
épített. A családról még csak annyit, hogy az 56 éves korában elhalt édesapa
után az
édesanya tíz, gyermekét egyedül nevelte fel s amikor 83 éves korában elhunyt,
62 unoka
és 21 dédunoka gyarapította az ősi szép családot.
A szélmalom üzemeltetése, a két holdnyi föld művelésének kemény munkája, az
azonos
sorsú sokgyermekes földművelő-iparos szomszédság életküzdelmei alakították
a kis Miklósban az emberek megbecsülését s - ahogy életrajzában olvashatjuk
- a pacsirtás- pitypalattyos búzatáblák, a természet rajongó szeretetét. Környezete
formálta benne életfeladattá a szegény emberek anyagi, erkölcsi és kulturális
felemelésének, és a természetben való búvárkodásnak vágyát. Ezért lett természetkedvelő
pedagógus.
1903-ban a félegyházi tanítóképzőben szerzett tanítói oklevél birtokában,
hivatástudattal jelentkezett a budai Pedagógiumban, későbbi nevén a Polgári
Iskolai Tanárképző Főiskolán, ahol dr. Vágel Jenő egyetemi tanár csak hamar
rábízta a főiskola kezdetleges rovargyűjteményének fejlesztését. Ezt a feladatot
a későbbiekben részletezett
faunakutatás (biológiai collatio) létrehozásával részben a hallgatók által
gyűjtött anyagok, részben a Semsey Andor támogatása útján megvalósult Kudsiri
havasokon, a fiumei öböl környékén és egyéb tájakon több alkalommal végzett
gyüjtőutak feldolgozott eredményeivel valósította meg. Ez irányú tevékenységét
a jénai egyetem szünidei Berlin, Hamburg, Drezda, Prága és Bécs múzeumaiban
szerzett tanfolyamán, a Halle, szakszerű tapasztalatokkal is kiegészítette.
Végül is 45 dobozba rendezett, korszerű rovargyűjtemény bizonyította szorgalmát.
1906-ban mennyiség-természettudományi szakcsoportból megszerezte a tanári
oklevelet s ezután az Apponyi Kollégiumból látogatta a Pázmány Péter Tudományegyetemet,
ahol 1908-ban a tanítóképző-intézeti tanári működéshez szükséges vizsgákat
is sikeresen letette.
Egy éves kollégiumi felügyelő tanárság után, 1909 őszén kinevezték a kassai
Tanítóképzőbe, ahol a természettudományokat és a testnevelést tanította. 1919-ben
a kiskunfélegyházi tanítóképzőbe helyezték át, ahol a Constantinumban a testnevelés
oktatását is elvállalta. Nagy álma, hogy nyugdíjas éveit majdan szeretett
szülővárosában tölti, nem valósulhatott meg. 1927-ben , a tanítóképző mögötti
nyomáson, az addig megjelent
tucatnál is több tankönyv sok ezer betűjének tégláiból felépítette családi
otthonát, azt azonban három múlva, sajnos súlyos anyagi veszteséggel kénytelen
volt eladni.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter ugyanis kiemelkedő iktatói munkássága
miatt azzal tüntette ki, hogy 1930-ban kinevezte a jászberényi tanítóképző
igazgatójává. Ez elől nem hátrálhatott meg. A gróf Apponyi Albert által felavatott
épületet fokozatosan Közép-Európa legmodernebb és legjobban felszerelt tanintézetévé
fejlesztette.
Kiemelkedő tevékenységének lendületével környezetét is fokozott munkára sarkallta.
Mindenkiben csak jót tételezett fel. Sikereit megirigyelte az alattomossággal
párosult rosszakarat. Hamis feltételezések árnyékolták be egy időre életét.
Az igazságba vetett rendíthetetlen hite méltánytalannak tartotta, hogy küzdjön
saját igazáért. Bár később elégtételben részesült, de a háborús idők nehézségei
, a nélkülözések vas egészségét is próbára tették. S amikor a fokozott bombázások
elől szüleim Újvidékre, a rokonokhoz menekültek, határtalan optimizmusuk miatt
Budapestre sem akartak visszajönni. Kolozsvárról kellett leutaznom s csak
személyesen sikerült őket rábírnom, hogy jöjjenek velem, hiszen már a front
veszélyesen közeledett. Fővárosunk ostromát, hídjaink, épületeink romba döntését
Budán vészelték át, sötét pincékben, patkánymódra meghúzódva az életben maradt
szomszédokkal.
A háború utáni években a betevő falatokat előbb adóellenőri munkával kereste
meg. 1951-től a minimális nyugdíj kiegészítéssel a Természettudományi Múzeum
nyugállományú tudományos kutatóként szerződtette. Élete utolsó, csaknem 20
évét így a tudomány szolgálatában tölthette.
Miklós bácsi bölcs mondásaiból kettő: "- ha hallgattál volna, bölcs
maradtál volna!", vagy főleg a hölgyeknek ajánlotta: "- mondd,
és maradj nyugodtan!"
Gazdag
életének nagyobbik részét a pedagógus tevékenység kötötte le. Örökké derűs,
szeretetet sugárzó, lelkiismeretes, szelíd mosolyú tanítómester volt. Nyugdíjba
menetele után, még évtizedekkel később is felkeresték tanítványai, s dicsérték
szigorúságát, amellyel az ismereteket beléjük oltotta, s számon kérte, áldották
igazságos
emberszeretetét, amellyel a lusta vagy csintalan diákokat megleckéztette,
s idézték humorát, amellyel a kritikus helyzeteket feloldotta. Ha valakit
rajtakapott, hogy nem készült s nem tudott felelni, csak idézte átalakítva
a latin mondást: "mentül inkább hallgatsz, annál szebbet, annál
gyönyörűbbet mondasz." A diákzsivajgástól zajos tanterembe léptekor
nem kellett csendet "kiáltania", diákjai kitárt lélekkel várták
megnyilatkozásait. Amit csak lehetett szemléltetett, kísérleteibe növendékeit
is bevonta.
Az
oktatás céljaira a 30-as évek világgazdasági válságának idején sem jutott
drága műszer, szemléltetési eszköz. A leleményes tanár, főleg Csekő Árpád
tanártársával 3000 szemléltetési-kísérleti eszközt készített. "Az olcsó
népiskolai vegytani kísérletekhez" többek között kiégett villanykörtékből
lombikokat, desztilláló berendezéseket, elhasznált
tintatartókból borszeszégőt, különböző fizikai eszközöket, hulladék deszkából
lepkefeszítőt, rovardobozt, rovargyűjtő eszközöket varázsoltak. Az említett
könyvecskét többször is kinyomtatták, sőt 1938-ban Londonban angolul is kiadták.
A témakörből a nyaranként végzett tanítók százai számára átképző tanfolyamokat
szerveztek, s a
résztvevők a maguk készítette filléres eszközökből otthoni szerény szertárukat
is berendezhették.
Móczár Miklós a megfelelő környezet kialakítását, annak gondos, rendszeres
ápolását az oktató-nevelő munka szerves részének tekintette. A félegyházi
tanítóképzőben tovább fejlesztette a híres Pinkert-féle botanikus kertet.
Elemistás korom kedves emlékei közé tartozik a dús növényzet és sziklakert
közé rejtett vízmedence teknős-béka-hal-szitakötő világának megfigyelése.
Jászberényben
több holdas tarló helyén termékeny kertészetet rendezett be. Az iskola folyosóin
virágkultuszt létesített, az intézet előtti útvonalon km-es hosszúságban díszbokor
és fasor szegéllyel teremtette üdévé az előtte porfelhőbe burkolt városszéli
környezetet. A tanítóképzőből népünk fiatal nemzedékei a virágos iskola, virágos
tanya,
virágos lélek tudatával indultak szerte az országban, hódító útjukra.
Egy jó tanár az osztály szűk keretei között tudja átgyúrni, az önálló, felnőtt
élethez szükséges útravalóval ellátni maroknyi osztályát. A kiváló pedagógus
másokra is gondol. Nem őrzi féltve tudományát, másoknak is bőven ad belőle.
Ilyen oktató volt Móczár Miklós. 1912-1939 közötti 27 év során 26 tankönyve
és vezérkönyve jelent meg (közülük
1947-ig még 11 tankönyvet további 19 kiadásban kinyomtattak), ezen felül 1905-1940
között még 49 pedagógiai-módszertani-növénytani-vegytani-gazdaságtani-házrartástani
tanulmányt, meghonosította a ölológiai-élettani-gazdasági gyakorlati tanítási
módszert a tanítóképzőkben. Ennek eredményessége azért volt ilyen átfogó,
mert a rendkívül széles témakör korszerű feldolgozását részben olyan kiváló
pedagógus társszerzők is biztosították, mint Jaloveczky Péter, vitéz Török
Imre, Gerencsérné, Putnoki Jenő, másrészt ezeket a tankönyveket a tanító-
és tanítónőképzők, a későbbi líceumok, az elemi nép- és polgári iskolák generációi
20 éven keresztül nemcsak az ország valamennyi tanintézetében, hanem 1914-1915-ben
még román nyelvre is lefordítva, Romániában is tanulták.
A tankönyveken kívüli pedagógusírásaiból csak néhányat ragadok ki: a tanítóképzők
számára módszertani újításnak számított "Az oktatófilm az állattani tanítás
szolgálatában", "A rovarok gyűjteménnyé való elkészítése és rendezése"
(1937 és 1940), a nevelés szempontjából "Az iskola és a tájegység kölcsönös
hatása egymásra" c. tanulmánya (1940).
Ismeretterjesztő tevékenysége részben az írásban megjelent közlemények, részben
előadásai révén jutottak el a félegyházi évek során a szerzett jász-kunjai
körébe, a nem egyszer ködös, saras-havas tanyavilágban s inkább a jászberényi
években a gazdakörök, ipartestületi székházak hallgatóihoz. A szűk tanyai
iskolák termeit zsúfolásig töltötték a változatos, érdekes témájú előadások,
mint pl. miért kell tavasziak alá ősszel szántanunk? Ingyen munkásaink a hasznos
rovarok és madarak. Mi az oka a levelek színváltozásának? A gyümölcstermelők
tavaszi teendői, vagy éppen a 20-as évek végén a recsegős-kristálydetektoros
rádió csoda bemutatása. Az iskolánkívüli népművelési előadások egy részére
gimnazista fiát is magával kocsikáztatta, hogy a His Master's Voice lemezjátszón
megszólaltassa az eredeti magyar dalokat, zeneszámokat, s ezzel tarkítsa a
rendkívüli esti műsort.
Mindezek mellett erejéből még arra is tellett, hogy számos kulturális, tanügyi,
karitatív, népművelési és tudományos egyesület bizottsági tagja, időszakonként
vezetője, mindenkor fáradhatatlan közreműködője munkálkodjon. Magyarország
kormányzója Móczár Miklós kiemelkedő pedagógiai munkáját 1937-ben a tanügyi
főtanácsosi cím
adományozásával ismerte el.
A nyugdíjas pedagógus élete is merőben eltért a kortársakétól. Már a II. világháború
befejezése utáni szabad idejében hozzálátott kéziratainak feldolgozásához.
Amikor a Természettudományi Múzeumba került, kibontakozhatott minden egyéb
kötelezettségtől felszabadult tudományos munkássága. Az előzmények egészen
ifjúsága egyetemi életéhez nyúltak vissza. Még 1905-ben a főiskola matematikus
és természettudományi
szakcsoportjának III. éves hallgatói közül Quint József, Móczár Miklós és
Bartal Lajos "Biológiai Collatio"-t, azaz tudományos célú társas
összejövetelt szervezett. A társaság célját Móczár Miklós részben a következőkben
ismertette:
"A szünidőben, valamint a II. évfolyamban és a szeptemberben tartott
tanulmányi kirándulásainkon a nagy számmal összegyűjtött és conservált állatokat
a III. évfolyamban közösen feldolgozzuk, mindenki a tetszése szerint választott
csoportot meghatározza, gyűjteménybe rendezi s végül gyűjtése eredményét a
szakfolyóiratokban közli. Ily módon megtanuljuk azt, hogy miként kell valamely
vidék faunáját vagy flóráját begyűjteni s azt tudományosan ismertetni. Hazánk
jó részének faunája s flórája még úgy is eléggé ismeretlen lévén, nekünk is,
mint jövő polgári iskolai tanároknak feladatunk lesz kutatásainkkal a hiányokat
pótolni s közléseinkkel magyar hazánk faunisztikai és flórisztikai adatait
teljessé tenni". A további részletek nélkül még egy lényeges gondolata:
"...biológiai ismereteinket a főbb szakfolyóiratok rendszeres tanulmányozásával
az aktuális biológiai eszmék megbeszélésével a kor színvonalára
emeljük" (Ifjúság, 1905). Íme a faunakutatás gondolata 1905-ben , ami
Dudich Endre professzor klasszikus fogalmazásában 1926-ban jelent meg, majd
egyetemi éveim alatt valósult meg az általa vezetett kőszegi hegyek faunakutatásában.
Ez folytatódik még ma is a budapesti Természettudományi Múzeum szervezésében.
Móczár Miklós század eleji faunakutatásának eredményeit az említett 45 dobozba
rendezett rovargyűjtemény igazolta, amely jelenleg részben a Természettudományi
Múzeum Állattárában, részben a szegedi tanárképző főiskolán, részben a kolozsvári
egyetem Erdélyi Múzeumában ma is megvannak. S ennek a korai időszaknak a publikációi
a Rovartani Lapokban "Újabb
adatok Magyarország Hymenoptera faunájához (1907)" és "Újabb adatok
Kiskunfélegyháza környékének Hymenoptera faunájához (1911)" meg is jelentek.
Az
egyetemi évek faunakutatásainak lendületét a pedagógus-hivatás maximális teljesítése
természetesen nemcsak fékezte, hanem időközönként le is állította. Még elemista
voltam, amikor a félegyházi tanítóképzős növendékek Alpár melletti tőserdői
kirándulásán én is részt vehettem. Maradandó élményt jelentett számomra, amikor
az ősi
füzes mocsárerdőjében, alkonytájt a kéreg alól a pislogó lámpások fényére
előbújt csodálatos cincérek garmadáit gyűjtöttük.
Az időszakos kirándulások, ha lassan is, de meghozták a faunakutatás kisebb,
szerényebb eredményeit. Így láttak napvilágot Móczár Miklós műveiben a: Jászberény
környékének bogárvilága (1938), annak egyenesszárnyúi (1942), Erdély bogárfaunája
(1956), Kassa környékének (1947/48-1951), s a fiatal években gyűjtött Kudsiri
havasoknak rovarai (1952), Kiskunfélegyháza bogárfaunához kiegészítő adatok
(1957). Hunyad megye rovarainak közlése a háború utáni nehézségek miatt nem
jelent meg.
A
Természettudományi Múzeumban már intenzívebb kutatásokra, előadások tartására
is nyílt lehetőség. Móczár Miklós feldolgozta a múzeum 5000 példánynál is
több fémdarázs-gyűjteményét, részt vett az első magyar Állathatározó részmunkálataiban,
a múzeumnak a Magyar Tudományos Akadémia kutatási tervének végrehajtásában.
Tevékenységét fokozatosan a vadméhek kutatására összpontosította. Ennek eredményekép
jelentek meg egymás után a dongó méhek (Bombus, 1953), az Eucera, Tetralonia
(1954), Anthidium (1956) nemek egész Kárpát-medencére kiterjedő rendszertani
s részben ökológiai feldolgozásai, 1953-1961 között az említettek
faunakatalógusai. Legjelentősebbek az MTA kiadásában megjelent Magyarország
Állatvilága sorozatának a Méhfélék (1957), a Művészméhek (1958), Ős- és földiméhek
(1960), Karcsuméhek (1967) kötetei. Ezek a munkák minden időben alapvetésül
fognak szolgálni a csoportok kutatói számára s suhanjon bár tova évtizedek
sokasága, nem lesz
nemzedék, amely nem lesz kénytelen visszapillantani ezekre az alapvető munkákra.
A
rovartani kutatásokban elért eredményeiért 1962-ben a Magyar Rovartani Társaság
- amelynek ifjú korában alapító tagja volt - a Frivaldszky-emlékérem ezüst
fokozatával tüntette ki.
A nyolcadik évtizedében is lankadatlan erővel dolgozó tudós, Móczár Miklós
élete során nemcsak pazarló kézzel szórta szét tudása kincseit, hanem élete
világító példájával, magatartásával arra is nevelte az ifjúságot, hogy a nemzetnevelő
feladat elvégzésére erkölcsileg is alkalmas legyen. Jelmondata: "Isten,
szülő, haza" volt, amit "A természet útján Istenhez"
címen a Pest Vármegyei Népművelésben (1935) is kifejtett. Móczár Miklós 27
tankönyvével, 49 egyéb pedagógiai munkájával, 26 tudományos dolgozatával legyőzte
a halandóságot, hiszen munkásságának eredménye az erkölcsi alapokon élő, megbecsült
tanító-nemzedékekben közkinccsé vált s így köztünk maradt. Remélem, hogy a
letűnt félévszázad után nemzetnevelő tanítóink, tanáraink a régi alapelveken
újra becsületes, dolgos magyarokká nevelik ifjúságunkat, s így a pedagógusok
megbecsülése is majd régi fényében ragyog.
Megemlékezésem befejezése szintén szokatlan. Móczár Miklós amikor a Szelényi
Gusztávtól, a Rovartani Társaság elnökétől a Frivaldszky-emlékérmet 1962-ben
átvette, a következőkkel válaszolt; most a 29 éve felvett hangját halljuk!...
Több tucat könyvéből és dolgozatából az egyik
Kétszáz éves a Magyar Nemzeti Múzeum - Budapest 2001 in print:
Móczár
Miklós (1884 dec. 3. Kiskunfélegyháza - 1971 jan. 16. Budapest): tanítóképző-intézeti
tanár, tanügyi főtanácsos igazgató, entomológus. Apja M. István szélmalomépítő
ácsmester 15 gyermeke közül a 12. Fia M. László entomológus majd tanszékvezető
egyetemi tanár.- Móczár Miklós Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen
állattanból, filozófiából és pedagógiából tanári oklevelet szerzett, ezzel
az Országos Tanítóképző-intézeti Tanárvizsgáló Bizottság az állattan-növénytan-kémia-ásványtan
és természettani szakcsoport tanítására a tanítóképző intézetekben képesítettnek
nyilvánította (1908). Az Állami Polgáriskolai Tanítóképző Intézet dr. Vángel
Jenő igazgató, egyet. m. tanár vezetése alatt nevelő tanár és gyakornok (1908).
Külföldi tanulmányutjainak során a jénai egyetem szünidei tanfolyamán biológiát
hallgatott, majd felkereste Halle, Berlin, Hamburg, Drezda, Prága és Bécs
természetrajzi múzeumait. Tanári állást Kassán (ma Kosice, Szlovákia) a tanítóképző-intézetben
kapott (1909), ahol egyszersmind a kassai hegyek növény- és állatvilágának
tanulmányozója. A Trianoni ítélet miatt bekövetkezett államhatárok miatt (1919)
szülővárosába, Kiskunfélegyházára helyezték, oktatói tevékenységét a Tanító-
és a Tanítónőképző Intézetben folytatta. 1930-ben kinevezték az ujonnan felépített
jászberényi tanítóképző igazgatójává, ahol nyugdíjba vonulásáig létrehozta
Közép-Európa legmodernebb tanítóképzőjét. Entomológusként a Magyar Természettudományi
Múzeum, az Állattár Hártyásszárnyú - Hymenoptera gyűjteményében, nyugdíjas
kutatóként 1951-től 1969-ig látta el a tudományos-, múzeológiai- és az ismeretterjesztő
feladatokat. - Már a főiskolai évei alatt 5 éven át Vángel Jenő megbizása
alapján sok helyen (a Kudsiri havasokban, az Adria partvidékén stb.) maga
is gyűjtött. Felülhatározta, rendszerezte és gyűjteménybe rendezte a gyűjtött
rovarokat.- Pedagógus pályafutása során főkép a nyári szünidőben tudott entomológus
feladatokkal foglalkozni. Gyűjtött Erdély különböző tájain, Kassa, Kiskunfélegyháza,
Jászberény, Balaton környékén (szerkesztő megjegyzése: több évtizeden keresztül,
nyaranta Kéthalmon). Gazdag, tudományosan feldolgozott gyűjteményéből a Coleoptera-anyagot
a Kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyletnek (1942), a VKM. által védettnek nyilvánított
(1950) 25 doboz hártyásszárnyú gyüjteményét a Magyar Természettudományi Múzeumnak
adta át. Nemcsak a még 1910-es években Mocsáry Sándornak (MNM-MTTM) bemutatott,
saját gyűjtésének felülhatározásáért átadott ritkaságok, hanem az előbbi gyűjtemény
gyarapítással sok ritka, értékes faj gazdagította a múzeum anyagát. - Népszerűsító
tevékenysége mind pedagógus, mind entomolólógus korszakában igen jelentős.
27 tankönyvet, és vezérkönyvet írt, részben társszerzőkkel, különböző iskola
típusok (tanítóképzők, elemi népiskolák, falusi és tanyai iskolák, polgári
iskolák, liceumok különböző osztályai) számára. A tankönyek egy részét abban
az időben évtizedeken át újra nyomták és az egész országban használták. Az
állat-és növénytan elemei című könyvet (I.és II.részt) román nyelvre is lefordították
(1912-1913). A könyvek természetrajzi témaköre sokszor kibővült gazdaságtani,
háztartástani, mezőgazdasági (növény-, gyümölcs-termesztési, állattenyésztési,
méhtenyésztési ismeretekre), sőt szőlőművelésre, fásításra, házinyúl tenyésztésére,
baromfi- és selyemhernyó tenyésztésére is. Olcsó vegytani kisérletek c. munkáját
1938-ban Londonban angolul is kiadták. 49 egyéb pedagógiai vonatkozású értekezése
és ismerterjesztő cikke, jelent meg biológiai gyakorlatokról, rovargyűjtemények
összeállításáról, didaktikai, természetvédelmi, állattani, módszertani kérdésekről,
és egyéb témákról. Évente, mint népművelési elnök több száz természetrajzi-gazdasági-egészségi
előadást is tartott a tanyavilágban, gazdakörökben stb. Széleskörű tevékenységét
a vezető állami helyek is elismerték, amikor tanügyi főtanácsosi címmel tüntették
ki(1937). - Entomológus képességei, már korán a rovartani irodalomban is mutatkoztak,
de az egyéb kötelezettségektől felszabadulva csak 1951-ben bontakoztak ki.
Az entomológia határtalan területéről fokozatosan, töretlen szorgalommal korlátozta
kutatási területét a Fullánkosak - Aculeata alrendjére, majd a virágmegporzó
hasznos méhszerűek - Apoidea családsorozat hatszáznál is több hazai fajainak
feldolgozására. 1907-1946 között 5-, az utolsó tíz év alatt pedig 21, összesen
26 entomológiai dolgozata jelent meg. A MRT alapító tagja volt (1911). A Magyarország
Állatvilága - Fauna Hungariae sorozatban négy család anyagát dolgozta fel,
amelyek alapvetésül szolgálnak a jelen kutatói számára is. Entomológiai munkássága
elismeréséül nyerte el a Magyar Rovartani Társaság Frivaldszky-emlékérem ezüst
fokozatát (1962).
Munkái közül néhány: (1907): Újabb adatok Magyarország Hymenoptera-faunájához.
- Rovart. Lap. 14: 200-210.; ~ (1938): Jászberény környékének bogárvilága.
- Jászberényi m.. kir. Állami Tanítóképző Intézet értesítője, 1937/38.: 1-12.;
~ (1952): Adatok a Kudsiri havasok Mtii Sebesiului rovarfaunájához. - Folia
ent. hung. (SN), 5: 129-140; ~ (1953): A dongóméhek (Bombus Latr.) faunakatalógusa
(Cat. Hym. IV.). - Folia ent. hung. (SN), 6: 197-228; ~ (1953): Magyarország
és a környező területek dongóméheinek (Bombus Latr.) rendszere és ökológiája.
- Annls hist-nat. Mus .natn. Hung., (SN.), 4: 131-159.; ~ (1957): Méhfélék
- Apidae.- In Magyarország Állatvilága-Fauna Hung., 19: 1-76.; ~ (1958): Művészméhek
- Megachilidae. - In Fauna Hung., 35: 1-78.; ~ (1960): Ősméhek - Földi méhek
- Colletidae - Melittidae. - In Fauna Hung., 51: 1-64.; ~ (1967): Karcsúméhek
- Halictidae. - In: Fauna Hung. 85: 1-116.
Irod: Kiss I. (1973): Botanikai vonatkozású mozaikok a régi főiskola biológus
hallgatóinak életéből. - Szegedi Tanárk. Főisk. Tud. Közl. (2): 19-37.; Szelényi
G. (1972): Megemlékezés ~ ról (1884-1971). - Fol. ent. hung. (S.N.) 25: 169-179;
Tanács L. (1991): ~ emlékülés. - Rovarász Híradó, 7: 6.
Összeállította: dr. Móczár László, 2001.
Kiegészítette:
dr. Móczár István 2002.