Dr. Móczár Katalin

Győrből három hónapos korában került Maglódra 1974-ban. Édesanyja a helyi iskolában orosz-történelem szakos tanár, édesapja körzetiorvos. Az általános iskolát Maglódon fejezte be, majd a budapesti Radnóti Gimnáziumba került 1988-ban. Jeles eredménnyel érettségizett 1992-ben.
Még ebben az évben felvételt nyert a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre és tanulmányait 1998-ban fejezte be "summa cum laude" eredménnyel. 1998-2000 között a SOTE Háziorvosi Tanszéken dolgozott rezidensként. 2000 decemberében eredményes lincencevizsgát tett. 2001. január 1-től édesapja mellett dolgozik házi-szakorvosjelöltként a maglódi praxisban. Szakdolgozatában a maglódi pollen-betegségek etiológiáját dolgozta fel. A szakvizsga megszerzése után íriszdiagnosztikából szeretne képesítést tenni.


Minden szülő álma, hogy gyermekének adhassa át a stafétabotot.
Dr. Móczár Katalin 2001. január 2-tól dolgozik a praxisban
édesapja mellett.

 

Pályakezdő orvosaink

A Maglód újságban 1999. nyarán új sorozatot indítottunk, amelyben sikeres maglódi fiatalokról számoltunk be. Ezek a fiatalok gyermekkorukat, diákéveiket a maglódi iskolában töltötték. A későbbi teljesítményeiket az alma mater alapozta meg. Most, illetve a következő számban két fiatal hölgyet mutatunk be, akik az orvosi pályát választották és Maglódon dolgoznak. Közös bennük, hogy mindkettőjük édesanyja évtízedek óta a maglódi iskola pedagógusa. A két orvosnő a Budapesti Semmelweis Orvostudományai Egyetemen (SOTE) végezte el tanulmányait.

Dr. Móczár Katalin

1974. július 3-án született Győrben. Három hónapos volt, amikor szüleivel Maglódra érkezett. Édesanyja a helyi iskolában tanárként, édesapja körzeti orvosként kezdte el pályakezdő munkáját Maglód-nyaralón. Gyermekkorát, iskoláit Maglódon töltötte és korán kapcsolatban került a rendelőben megforduló betegekkel. Első kérdésem is ezzel kapcsolatos.

- Édesapádnak köszönhetően lettél orvos?

- Lassan érlelődött bennem, hogy az orvosi pályát választom. Ennek a csodálatos hivatásnak számtalanszor tapasztaltam az árnyoldalát is, amikor bizonyos esetekben indokolatlanul bántották édesapámat. Szüleim részéről soha nem tapasztaltam, hogy befolyásoltak volna a döntésemben, viszont idejekorán az asztalomra tették az emberi testtel és lélekkel kapcsolatos könyveket. A hátteret biztosították nekem, hogy sikeresen elvégehessem az egyetemet.

- Beszéj tanulmányaidról!

-Maglódon jártam óvodába és iskolába. Nagyon szerettem a diáktársaimat, sajnos szétsodort bennünket az élet. A Radnóti gimnáziumban érettségiztem és itt határoztam el, hogy az orvosi hivatást választom. Érettségi után rögtön felvettek a SOTE-re. Orvosavatásomra 1998-ban került sor és "summa cum laude" eredménnyel végeztem. Ezután két évig a SOTE Háziorvosi Tanszékén voltam rezidens orvos, majd 2000. decemberben a szakorvosi licence vizsgát is eredményesen megszereztem.

- Miért lettél háziorvos?

- Sokáig vonzott a klinikák és kórházak világa. Nagyon sok negatív hatás érte a szakmát az elmúlt évtizedekben. Minden átalakulóban van, nehezen látni a megoldást. A háziorvosi rendszerben viszont történtek pozitív előrehaladások, mint pl. a privatizáció. Nagyobb ma a mozgástere a háziorvosnak, mint egy kórházi kezdőorvosnak. Ha valakit tényleg szívből érdekel a szakma, bármit elérhet, akár egyetemi oktató is lehet háziorvosként.

- Sokan megkérdezhetik Tőled, hogy édesapád árnyéka nem zavar-e a kibontakozásban, hiszen évtizedek óta praktizál Maglódon és a politikai élet ismert szereplője?

- Nem hiszem, hogy nekem is az Ő életútját kell végig járnom. Bár fáradhatatlan lelkesedése Maglódért engem is nagyon megfogott. Gyermekkorom meglehetősen mozgalmas volt. Nekem most a legfontosabb feladatom, hogy a rámbízott és átadott stafétabotot tovább vigyem. Szakmailag fejlődjek és saját magamat adjam, megtaláljam az alaphangot a maglódi betegekkel, akiket nagyon tisztelek. Ebben a kérdésben van mit tanulnom édesapámtól.
Szakdolgozatomat az egyetemen a maglódi lakosság pollen okozta allergiás megbetegedéseiről írtam. Alaposan beástam magam a témába, így nem ismeretlen számomra a maglódi praxis. Nagyon fontosnak tartom, hogy Maglódon minden orvos számítógépen dolgozik. Ez a jövő! Rengeteg időt lehet megtakarítani az adminisztráció csökkentésével, ugyanakkor lehetőség nyílik a betegségek okainak kutatására is. A háziorvosi szakvizsga után az íriszdiagnosztikát is szeretném elsajátítani. A szem a lélek tükre! Pontossabban a szem íriszéből sok mindent le lehet olvasni. Meg lehet előzni bizonyos betegségeket mielőtt kialakulna.

- Befejezésül magánéletedről kérdezlek.

- Még nem vagyok férjnél. Nagyon szeretek olvasni, zenét hallgatni, kertészkedni és utazni.
(Szerkesztőség megjegyzése: 2001. augusztus 25-én házasságot kötött dr. Atkári Bencével, aki sebészként dolgozik a László Kórházban).

- Kívánom neked, hogy érezd jól magad Maglódon. Sok sikert kívánok a munkádhoz.

- Köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra.

P


SOTE-én végzett 1998-ban "summa cum laude" eredménnyel


Kozma Andi írnoknő és Katalin doktornő


Fiatal doktorok, avagy őrségváltás a maglódi rendelőben,
dr. Móczár Katalin és dr. Schmelcz Anita. Dr. Móczár
Katalin házi-szakorvosjelöltként dolgozik 2001 január
02-től a maglódi praxisban, egyelőre édesapja mellett.


Ismerkedés a praxissal

  
A számítógépes adatszolgáltatás gyors eligazodást jelent közös munkájukban

  
A heti rendelést megosztották egymás közt

  
"A beteg lelkek gyógyítója a szavak!" és a mosoly, az empáthia