A minószi
Atlantisz
(Részletek a készülő könyvemből dia felvételeimmel)
Anemoszpiliai emberáldozat
A krétai Kurészek a régi időkben gyermeket áldoztak Kronosznak. Evans Knósszosz feltárásakor több gyermekcsontvázat tárt fel, a csontokon jól láthatók a kések nyomai. Később áttértek a gödölye áldozatra. Thrákiában bikaborjút, Poszeidón aioliai tisztelői csikót, Arkadia elmaradt részein azonban még a kereszténység korában is fiúkat ettek az áldozati szertartásokon. De nem világos, hogy az elaiai szertartás kannibalizmus volt-e, vagy - Kronosz varjú titán lévén - szent varjakkal etették-e meg a lemészárolt áldozatot. (168)
A Juktasz hegy körvonala Iraklion felől nézve egy fekvő szakállas arcra emlékeztet. Az ősi krétaiak Zeusszal azonosítottak a természet e titokzatos alkotását. Az itteni monda szerint Zeusz (56) a hegy valamelyik barlangjában van eltemetve. A hegy északi felén, Amenoszpiliában különleges leleteket találtak a régészek. Egy földrengés temette maga alá az emberáldozati ceremónia résztvevőit.
Az áldozati hely Kr. e. 1450 körül egészen feltárásáig (1961-től kezdve) lakatlan volt, nem fosztották ki, s ezért minden úgy maradt ott, ahogy a katasztrófa pillanatában volt. Például a feláldozott férfi csontváza az oltáron feküdt, körülötte, pedig a rituális gyilkosságot végrehajtó papok tetemei hevertek.
A hegyi ösvényen barna tábla mutatta az irányt Anemoszpilia felé. Sajnos eltévedtem. Végül nem voltam rest, egy szőlőt kötöző idős emberhez fordulni. Kalí mera, pu íne Anemoszpilia? - kérdeztem, végül segítségével megtaláltam a romokat. Eldugott helyen, egy kis magaslaton fekszik a három helyiségből álló áldozati hely. A terület természetesen le volt zárva, de a kerítésen jókora lyuk éktelenkedett. Mit volt mit tenni, bemásztam, és kedvemre fotózgattam.
A romok előtt egy száraz növényen kardoslepke "kacérkodott" velem, egészen közel lopakodtam hozzá, és készítettem egy sorozat fotót. A régi romokat lassan benövi a növényzet. Élet és halál nagy kérdései jutottak eszembe. Egy kicsit megpihentem, és gondolataim évezredekre repültek vissza.
Az épület nyugati részében egy üveggel védett tablót találtam, de a sok portól nem tudtam megállapítani, mit rejtenek ott? Kisebb-nagyobb kövek, vagy emberi csontok lehettek az üveg alatt. Talán itt lehetett az áldozati hely? Később az archaneszi múzeumban egy rekonstrukciós rajz igazolta feltevésemet. Az üvegtabló helyén állt az áldozati asztal, amelyen a feláldozott ember feküdt a földrengés pillanatában. Hány fiatalnak kellett meghalnia ezen a szörnyű helyen? Jajkiáltásuk nem hallatszott le az archaneszi völgybe…
Az izgalmas felfedezés Szakellarakisz házaspár nevéhez fűződik. Amikor Anemoszpiliában, a Juktasz hegyen kezdtek kutatni, a régészprofesszor egy szentélyre bukkant. Az előtérben talált 150 edény megerősítette feltételezését, mely szerint kultikus célra használták a helyiségeket.
Minden szertartás megkövetelte a maga sajátos hozzávalóit. A középső helyiség szemközti falánál 25 cm magas kőtalapzat található. A talapzaton két, életnagyságúnál nagyobb agyagláb állt, bokájuk csapokban végződött. Ezeket a lábakat felfedezésük pillanatában vastag hamuréteg borította, amely elégett fától származott. Valószínű, hogy Anemoszpilia szentélyében is hatalmas, fából faragott istenfigura állhatott. Jannisz Szakellarakisz a következőket jegyezte fel ásatási naplójában: "A helyiség délnyugati sarkában hasmánt fekvő emberi csontvázat fedeztünk fel, jobb kezével a fején, szétterpesztett lábbal hevert ott. Kb. 28 éves nő lehetett, 1,54 m magas, és az antropológiai vizsgálat szerint a földközi-tengeri vérszegénységben szenvedett. Tőle néhány méternyivel északra még szokatlanabb testhelyzetben találtunk egy másik személyt: ez a hátán feküdt, kinyújtott jobb lábbal és felhúzott ballal. Mindkét karját behajlítva keresztbe tartotta mellkasa előtt. Az antropológusok véleménye szerint ez a kb. 38 éves férfi 1,78 m magas lehetett. Feltűnően törékeny testalkatú, de teljesen egészséges, és élettani szempontból jó erőben lévő férfi volt. Az igazságügyi orvosszakértők ezt a testtartást ökölvívó-állásnak nevezik. Azokra az emberekre jellemző, akiknek a fejére valamilyen súlyos tárgy esik. Egyik lábukkal hátratámasztanak, karjukat pedig ezért emelik magasra, hogy védjék a fejüket. A különös módon ajzott ökölvívó-tartás abból eredhet, hogy a karokon a hajlítóizmok vannak többségben a feszítőizmokkal szemben, és ez a tűzben a test görcsös megfeszüléséhez vezetett. Tehát e személy halálát a tető köveinek és gerendázatának leomlása és a tűzvész okozta, amelyben itt-ott 300-500 fokos hő keletkezett; ebben a roppant forróságban néhány fog zománca megrepedt."
Barbara Metzmacher és Ralf Adler1 (22) Kréta című könyvükben mutatják be a régészek által rekonstruált emberáldozati szertartás utolsó mozzanatait. "Egy tizennyolc év körüli fiatalembert a papok az oltárra kötöztek, bronzpengével átvágták a nyaki ütőerét, majd kivitték a vérrel telt edényt a helyiségből. A szertartáson egy papnő is részt vett. Mielőtt azonban befejezhette volna a szertartást, földrengés rázta meg a templomot, rájuk dőltek a falak, s mindannyian halálukat lelték alattuk. Csak az maradt homályban a kutatók előtt, hogy mindennapos kultikus esemény volt-e ez az áldozatbemutatás a humánusnak hitt minószi civilizációban vagy egy utolsó, kétségbeesett kísérlet a fenyegető, pusztító földrengés elhárítására és az istenek kiengesztelésére".
Az idillikus minószi világban, talán éppen a szörnyű thérai kataklizma váltotta ki a barbarizmust, amikor az archaneszi papok több tucat fiatalt áldoztak fel az isteneiknek. A csontokon jól láthatóak a vágások nyomai, mintha kicsontozták volna őket. Alighanem azokról az áldozatokról van szó, melyeket a monda szerint évente megkövetelt a Minótaurosz. Hasonló leleteket találtak Kato Zakroszban is.
Néhány nap múlva ellátogattunk az archaneszi ásatások helyszínére is. A nagy melegben megittunk a város egyik kocsmájában egy kis testes vörös archaneszi bort, és elfogyasztottunk egy mousszakát. A bejárat előtt krétai emberek üldögéltek és szenvedélyesen vitatkoztak valamiről. Ha vendéglátóhelyre lép be az ember, illik lehetőleg görögül köszönni.
Aki Archanesz környékén fellelhető régészeti leletek után kutat, bizony keményfába vágja a fejszéjét! A falu közponjától alig néhány száz méterre fekszik a múzeum és a Tourkoyeitonia nevű régészeti lelőhely, amelyet az 1980-as években ásott ki a Szakellarakisz házaspár. A múzeum egyetlen termében nagyon sok a látnivaló. A bejárati ajtó mellett egy fiatal görög nő állt, ő ellenőrizte a kiállított tárgyakat gyakran megtapogató turistákat. Senkire nem szólt rá, sőt vakuzni is lehetett.
A bejárattal szemben, a bal sarokban egy süllyesztett, mindenoldalról jól megvilágított gödörben mutatják be az Anemoszpiliában feláldozott emberek csontvázait. Az edényekben elhelyezett tetemek látványa szorongással töltött el. Annyi jót és szépet olvashattunk Atlantisz népéről, a minósziakról, valahogy az emberáldozat ténye nehezen illik bele a róluk kialakult kedvező képbe. A freskóikon sugárzó harmónia után nehéz elfogadni e kegyetlen szokást. Lehetséges, hogy csak a szűkebb beavatottak tudtak ezekről a véres szertartásokról. Az aztékokról is tudjuk, hogy embereket áldoztak fel isteneiknek: obszidián késsel metszették ki a még élő emberek szívét. Vajon mi késztette a két népet ezekre a borzalmas emberáldozatokra? A kegyetlen rítusok egyetlen oka lehetett: a félelem. Elképzelésem szerint a földrengéssel, vulkánkitöréssel járó óriási pusztulásnak komoly pszichológiai hatása volt, és ez nyomot hagyott a korabeli emberek hitvilágában is. A minósziak azért mutatták be emberáldozatokat, hogy így csillapítsák le isteneiket, és a gyakran háborgó földet, amelynek ereje végül a palotákat és szentélyeket is romba döntötte.
Bevallom őszintén, nagyon izgatott ez a csodálatos környék - nem a bora miatt -, hanem amiatt, amit korábban olvastam a minósziakról Mavor (4) professzor Atlantiszi utazás című könyvében. Ez a mű nagy hatással volt rám. Mértéktartó leírása tudományos felkészültségének köszönhetően könnyedén elkalauzolja a laikusokat is a bronzkori régészet útvesztőjében. Mavor az archaneszi leletek tanulmányozása után a következőket állapította meg: "A mükénéi katonák színrelépését a minószi környezetben jól ábrázolják Platón meglehetősen képletes kijelentései az atlantisziakról. "…midőn az isteni rész tünedezett bennük, " - írja Platón Atlantisz népéről - "már hitványnak látszottak."
Világossá vált Mavor számára, hogy az emberáldozati szertarások megjelenése jellemváltozásra utal. Platón megállapítása ezek szerint a történelmi átmenetet jelezte a minószi korból a mükénéibe. Itt volt a tulajdonképpeni bizonyíték a minószi-atlantiszi átváltozásra; a természeti katasztrófák, a külső és belső politikai nézeteltérések előidézte hanyatlás együtt járt a békés életmód megváltozásával.
Knósszosz kiásása után napjainkban újabb szenzációnak ígérkezik a közeli archaneszi óriási palotarom felszínre hozása. Az elmúlt években új szemlélet alakult ki Archanesszel kapcsolatosan. Vannak, akik az alig feltárt területet jelentősebbnek tartják, mint Knósszoszt. Azt sem lehet kizárni, hogy valaha itt volt a minósziak fővárosa.
Ma még nagyon kevés adat áll rendelkezésre, de máris újabb szenzációs leletek kerültek elő Archaneszből. Találtak több, vákuumkezeléssel tartósított agyagedényt, melyekben a datolya és füge tökéletesen konzerválódott.
Az Archanesz című könyv (először 1991-ben jelent meg) Jannisz és Efi Szakellarakisz régészházaspár1 (24) tollából jó összefoglalást nyújt a feltárás folyamatáról. Sajnos a mai modern Archanesz a régi palota romjaira épült. Nehezen tudom elképzelni, hogy a mai városka templomát, házait lebontanák azért, hogy a tudósok feltárhassák a régi palota romjait.
Az anemoszpiliaihoz hasonló kegyhelyek dombtetőkön vagy hegycsúcsokon, a szabad ég alatt helyezkedtek el. Szantorini szigetén is sok ilyen szakrális, mészkőbe vájt lépcsőt, mélyedést találtam, különösen Szantorinin a Mesza Vouno hegyen. Legtöbb közülük alighanem zarándokhely volt, ahová a fogadalomtevők felkapaszkodtak. Itt áldásért könyörögtek, hogy megszabaduljanak a fájdalmaiktól és a betegségeiktől, vagy köszönetet mondjanak azért, amit kaptak.
De az is lehet, hogy a földrengések, vagy a vulkán felől hallható különös hangok váltottak ki félelmet az ősökben. Amikor elhelyezték itt áldozati tárgyaikat, azt remélték, kiengesztelhetik isteneiket. Ezekből a szentélyekből rengeteg fogadalmi tárgy került elő; edények, állatfigurák, amik az áldozati állatok olcsó pótlékai lehetettek, férfi- és női szobrocskák, amelyeket a zarándokok maguk hagytak ott. (3)
Sok ilyen "hegycsúcs-szentély" létezik az Égeikumban. Egyet sikerült közülük szemrevételeznem a 811 méter magas krétai Juktasz hegyen. Az odavezető út megtétele emberpróbáló feladat volt. A szentély romjai mellől a hegy lába alatt fekvő Archanesz városka egészen parányinak tűnt.
A nyaktörő hegymászás végén a régészeti lelőhelyet zárva találtam. Nincs igazság a Földön - gondoltam, de a magyar leleményesség megmentett a csalódástól. A hegycsúcson felmásztam a rádióadó-állomás egyik épületének tetejére, és sikerült felvennem a minószi főszentély romjait.
Találtam Amnisszoszban is a kopár hegy tetején egy erősen megkopott szentélyt. A minószi kikötő közelében a hegyen a hozzátartozók helyezhették el fogadalmi tárgyaikat, fohászkodva az isteneikhez, hogy férjeik épségben érkezzenek haza hajóikkal. Erről a helyről jól be lehet látni a tengert, távol sötétlik Dia szigete, ami nagyban hasonlít a krokodil alakjához.
Archanesz közelében rejtőzködik a legnagyobb eddig feltárt minószi nekropolisz, Phurnia, melynek feltárására 1963-ban került sor. Az ezer éven keresztül működő temető legjelentősebb lelete egy épen maradt királysír, melynek kincseit az Iraklioni Régészeti Múzeumban mutatják be.
Itt is találtak emberáldozatokra utaló maradványokat 1979-ben. Felfedeztek itt egy osszáriumot (csontkamrát) is a Kr. e. 2500 körüli időkből, de több tholosz-sírt is feltártak. Az egyik sírkamrában például egy feltehetően magas rangú hölgy szarkofágját tárták fel, amelyben 140 darab aranyékszert rejtettek. A többi sírban kükládikus idolokat is találtak, melyekből arra lehetett következtetni, hogy Archaneszben és a város környékén a Küklád-szigetek lakói éltek és kereskedtek a környező szigetek népeivel.
Krétát Kr. e. 1450 és Kr. e. 1150 között Peloponnészoszról érkező mükénéi csapatok hódították meg. A palotákat lerombolták. Csak Knósszoszt és Archaneszt építették fel újra, ezek a paloták később a mükénéi uralkodók székhelyéül szolgáltak. A sírokba tett tárgyak között ez időtől kezdve fegyverek is előfordulnak. (54)
Az Iraklioni Régészeti Múzeumban vettem fel videóra az Hagia Triadában lelt kőszarkofág egyik oldalának freskóját. A kép filmszerűen mutat be egy rituális gyilkosságot, ahol az áldozat egy bika: "A bika összekötözve fekszik az asztalon, nyitott nyaki verőerébol edénybe folyatják a vérét. Két papnő végzi a szertartást, egy férfi kettős sípon játszik. Lehet, hogy az emberáldozatokat is így végezték." (20)
Azért foglalkozom ily részletesen az emberáldozat kérdésével, mert a rituális gyilkosságok ténye alaposan megváltoztatta a minósziakról kialakult általános képet. Napjainkban is viharos érzelmeket váltanak ki egyes felfedezések. Amikor egy görög és egy angol archeológus Knósszoszban és hozzá közel lévő Archaneszben talált leletekben az emberáldozat és a kannibalizmus bizonyítékát látták, a közvélemény felháborodottan tiltakozott, s visszautasították, hogy az eszményített, békeszerető minósziaknak afféle barbár és visszataszító szokásokat tulajdonítsanak.
A leletet még a kutatók is vonakodnak egyértelmű bizonyítékként elfogadni: csak egy hozzáértő törvényszéki kórboncnok segítségével lehet az emberáldozat tényét megállapítani. (130) Vajon mivel magyarázzák a szkeptikusok a csontokon lévo sűrű rovátkákat, amelyeket talán a bronzkés okozott? Nehéz elképelni, hogy évek múltán, valaki szórakozásból összekarcolja a csontokat, csakhogy megviccelje a jövő régészeit. A Platón óta ismert paradicsomi állapotokról szóló kép hamisnak bizonyult volna?
Mielőtt
tovább folytattam volna utamat, még egy utolsó pillantást vetettem a völgyre.
A minószi időkben is így nézhetett ki ez a csodálatos táj. Szőlő szőlő hátán,
fantasztikus agrárgazdaság a múltban és a jelenben is. De aztán jött egy váratlan
földrengés és a szentély összeomlott, még mielőtt a pap elmenekülhetett volna
annyi ideje viszont még maradt, hogy bronztőrével elmetssze áldozata torkát.
A fiatalok
rejtélyes beavatása
MÁLLIA
KRÉTA
Knósszosz
Három alkalommal jártam fényképezni Knósszoszban, mire magam is elégedett voltam a fotókkal és a videofelvételekkel. Napjainkban a 40 fokos melegben csak vánszorogni lehet a knósszoszi palota útvesztőjében.
Utam során megálltam egy óriási pithosz előtt, és azon morfondíroztam, vajon mi lehetett ezekben az óriási agyagedényekben? Díszítésük egyszerű volt, úgy néztek ki, ahogy megtalálta őket Evans. Két nap múlva meglepődve láttam, hogy fiatal restaurátor fehérre festette az edények egy részét. Néhány nap múlva újból ellátogattam kedvenc edényeimhez, amik akkor már terrakotta színben ragyogtak. Úgy látszik a restaurátor ezzel a festési módszerrel konzerválták ezeket a csodálatos edényeket.
Visszautazásom előtt újból visszatértem Kréta leghíresebb palotaromjához, Knósszoszhoz. Miért ide épült, miért nem a tengerpartra? Erre csak a minósziak tudnának válaszolni. A kutatók régóta tudják, hogy őseink nagy jelentőséget tulajdonítottak az egészséges helyek kiválasztásának. A városok alapítása előtt állatokat áldoztak fel, amelyeket azokon a helyeken legeltettek, ahová város vagy állandó tábor felállítását határozták el. Egy idő után megvizsgálták a májukat, és ha kékes vagy beteges volt az első, többet is feláldoztak meggyőződve arról, hogy a májaik egészségesek e. Erre példa Krétán is van Pothereus folyó mentén Knósszosz és Gortüna között. Egyik oldalon az állatok lépe összezsugorodott, míg a másik oldalon egészséges maradt. Megfigyelték azt, hogy bizonyos füvek elfogyasztásával a betegségeket gyógyítani lehetett.
A tömeg hullámzása miatt már nem volt kedvem újabb felvételeket készíteni, így elballagtam Evans szobra felé. Tipikus angol arc nézett rám. Egy kicsit irigyeltem őt. Megszállott ember volt, hitt a maga igazában. Milyen sok titkot fedezett fel a romok mélyén! Ha itt lenne, feltennék neki néhány kérdést. Miért olyan nehezen fogadja el a tudós világ, hogy Atlantisz és a minószi birodalom egy és ugyanaz? Miért főbenjáró bűn az, ha valaki ki meri mondani, hogy Atlantisz Európában volt, az Égeikumban, és nem az Atlanti-óceánban?
Választ nem kaphattam a rideg bronzszobortól, így meghatódottságom jeléül és búcsúzóul - képletesen és valóságosan is - meghajoltam Evans nagysága előtt. A közelemben egy japán csoportnak beszélt angolul az idegenvezető, akik áhítattal hallgatták a százezerszer elmondott szópaneleket. Nézték a szobrot, és azt, hogy mit művelek Evans képmása előtt. Egy kis idő múlva az egész japán csoport közelebb jött, hogy ugyan azt tegyék, mint én, meghajoltak Evans szobra előtt, majd rám mosolyogtak, hogy helyesen teszik-e a tisztelgést… Úgy látszik, hagyományt teremtettem Knósszoszban.
Az összes krétai palota közül a faisztoszi fekvése a legszebb: egy dombon terül el, ahonnét csodálatos kilátás nyílik az Ida-masszívum kora nyárig hófedte hegyeire és a tágas Messzara-síkságra. Az olasz régészek, akik a századfordulón Faisztoszban is elkezdtek ásni, Evans knósszoszi átalakításaival ellentétben lemondtak a teljes helyreállításról, a beton és színes festékek használatáról. Visszatérve faisztoszi sétámra az alig három kilométerre fekvő Agia Triadát is meglátogattam.
Itt is az Ida-hegy két csúcsát láttam, ha lépcsőkön jártam, vagy ha ablakból néztem a hegy felé. Az Ida-hegy dupla csúcsa valójában hasonlít a minósziak szent állatának, a bikának szarvaira. Ezt a minószi palotatervezők figyelembe vették, mert az utcákat, lépcsőket úgy tájolták, hogy a szent-hegyet látni lehessen. A faisztoszi barangolásom során annyira magával ragadott a szenvedély, hogy szinte valamennyi felvételemen láthatóak az Ida-hegy csúcsai. Négy évvel korábban, amikor Krétán jártunk, vejemmel megmásztuk az Ida-hegyet. Megálltunk egy kis faluban és ott egy pillanatra megállt az élet, mindenki bennünket bámult. A kocsma előtti teraszon férfiak ültek és csóválták a fejüket: - már megint egy újabb turista! Bencével nem nagyon törődtek, mert túracipő volt rajta, de az én lábbelim mindössze egy saru volt. Rémtörténeteket meséltek egy francia házaspárról, akik meghaltak fenn a hegyen (talán Zeusz akarta így), mert idegenvezető nélkül indultak útnak. Kértünk vezetést, de hevesen tiltakoztak, oda bizony ők fel nem mennek, jobb itt ülni az árnyékban, a kocsmában. Valóban kalandos utunk volt, túl éltük, hihetetlen élményben volt részünk. A cél előtt néhány száz méterre feladtam, mert a sarumat szétvágta egy éles szikla. Kamerát odaadtam Bencének, hogy örökítse meg Zeusz barlangját, én meg leültem egy olajfa alá. Hamar el is aludtam.
Egy anyakecske
Tilisszoszban
Arra ébredtem fel, hogy valami megérintette a homlokomat. Amikor a szememet kinyitottam egy bakkecske nézett velem farkasszemet. Mindketten megijedtünk, miután kiáltottam a kecske elszaladt. A közel két és fél kilométer magas hegy megmászása semmiség volt, ahhoz képest, amikor lefelé mentünk. Minden lépésnél belenyilallt a fájdalom a térdembe. Néha megálltunk és megcsodáltuk Ida-hegy különös törpefáit. Amikor holtfáradtan leértünk a faluba, nem hitték el, hogy a Zeusz barlangjánál is jártunk. A videokamera keresőjén játszottam le, hogy merre jártunk, mire több korsó sörrel jutalmaztak bennünket.
Aki szereti a régiségeket és főleg a minószi tárgyakat, kedvére tanulmányozhatja a krétai iraklioni múzeumban. A kiállítás bemutatja a minószi kor elképesztő gazdagságát, a kifinomult krétai ízlést, amelynek hatásai később a görög kultúrában is megjelentek. Ebben a múzeumban látható a faisztoszi korong, a Három grácia, a Párizsi nő töredékes freskója és számos más minószi remekmű. Aki nem járt még ezekben a termekben, annak kevés fogalma lehet a minósziak gazdagságáról. Napokig el lehet nézelődni az óriási épületben kiállított leletek előtt. Sajnos a vaku használatát nem engedélyezik, ezért a neon fénye bevillan az elkészült fényképeken. Talán azért teszik ezt a múzeum gazdái, hogy a fárasztó séta után - a turisták borsos áron vásárolják meg a képeslapokat, diafotókat, és a könyveket.
Szerettem volna átérezni, milyenek voltak ezek az emberek hajdanán. A építészetük, freskóik láttán nem sokban különböztek tőlünk. Amit a mai modern ember nap mint nap hajszol, azt a minósziak könnyedén elérték. Ez lehetett az atlantiszi boldogság oka. Élvezték az életet. A minószi építészet bámulatos arányérzéket mutat. Egyiptom építményei előtt viszont az ember törpének érzi magát és bizonyos félelem teli szorongással, csodálkozik rá egy nép félelmetes teljesítményére. A krétai építészet esetében a minósziak viszont megtalálták az egyensúlyt a felületek, az árnyalatok és a hangulatok között.
A paloták mérete inkább lelkesedéssel, semmint félelemmel tölti el a szemlélőt. Bár nagy építmények, de mégsem nyomasztóan nagyszabásúak. A kőtömbök hatalmasságát és szürkeségét vidám, színes freskókkal oldották fel. Még a szarkofágokat is kevésbé komor freskók díszítik: állatok, madarak és halak vidám rajzai; ünnepeket, vallási szertartásokat, zenét, nevetést, ábrázoló freskók. A minósziak középútra való törekvése és egyensúlyérzéke hatja át az egész civilizációt a legnagyobb palotától a legkisebb pecsétlőig.
Természetes, könnyed báj, amely láthatóan nem elkápráztatni, nem túlozni, nem mindent elsöpörni, hanem egyszerűen tetszeni, örömet szerezni akar. (4) A Biblia szerint a Mindenható az embert örömre teremtette, de az ember mohó és gyarló lett, értékeiben megromlott. Tudjuk, hogy a minósziaknak gondolkodásában, tetteiben a társadalmi és természeti katasztrófák mély nyomokat hagytak. Megváltoztak. Platón szerint az atlantisziak hitvánnyá váltak; háborúztak Athén ellen, s ez okozta a vesztüket…
Gurnia közelében fekszik (123) az egyik legrégibb üdülőhely, a Mirabéllo-öböl partján, mesébe illően szép környezetbe települt Ágios Nikólaosz.
Nem a város nevezetességeit akarom itt bemutatni, hanem a város Régészeti Múzeumát. Jól megvilágított termeiben nincs zsúfoltság, mint az Iraklioni Régészeti Múzeumban. A múzeum számos különlegességgel lepi meg az érdeklődőt a hét teremben kiállított, minószi korszakból származó ritkaságok bemutatásával. A Málliából származó terrakotta egyszintes ház két kéményével, ablakaival és az épület tekintélyes méretével megnyerte tetszésemet. Különösen érdekesek a terrakotta szarkofágok (larnax), valamint egy tengeri csiga házát utánzó, nagyszerű, mívesen kidolgozott kőváza. A IV. teremben egy pithoszban (nagy cserépkorsó) egy csecsemő koporsója látható. A leletet csontvázzal együtt állították ki, és pontosan úgy mutatták be, ahogyan a régészek megtalálták. A kiállítás legizgalmasabb darabja egy koponyára finoman megmunkált, vert arany diadém, amellyel a halottat eltemették.
Krétai barangolásomat szeretném a tilisszoszi minószi házak (54) romjainak bemutatásával befejezni. Aki e romokat egyszer teljes nyugalomban szeretné látni, az itt jó helyen jár. A píneák hűsítő lombjai alatt fekvő romoknál nyáron csak a kabócák ciripelése hallatszik. A minószi városból eddig három, a második palotakorszakból származó, villaszerű épületet tártak fel. Több korszak találkozik itt: a figyelmes szemlélő talán észreveszi, hogy a villák régebbi falakra épültek.
A C villa északkeleti sarkában kiemelkedik egy jókora lépcsős ciszterna, ami keresztülszeli a világítóudvart, s ezzel szembeni falak már mükénéi átépítést mutatnak. A tilisszoszi település épületeit tehát 1500 éven keresztül folyamatosan lakták!
A
pithoszok néhol darabokban hevernek a falak mellett, többet érdemelne ez a
csodálatos rommező. A bejáratnál egy morózus, idős ember nem éppen kedvesen
fogadja az odaérkezőket. Zárás előtt félórával kitanácsolt bennünket a területről,
bár előtte elkérte a belépőjegyért a négy eurót. Ettől függetlenül a bronzkori
folyosókon sétálva fogalmat alkothattam arról, hogy milyen körülmények között
éltek a minószi emberek a tilisszoszi palotában.
A trón
Agiosz Nikólaosz
Mochlosz
Áldozati hely Gurniában két euróval
LATO
