Dr. Móczár István rövid szakmai és közéleti életrajza

1994Dr. Móczár István háziorvosi tevékenységét 1974 őszén kezdte el Maglódon. Fiatalos lendülettel fogott hozzá a rábízott körzete kialakításához. Két évtizedig megszállottként munkálkodott az infrastruktúra fejlesztése érdekében. Körzetének zavartalan működéséhez hiányoztak az alapvető feltételekek. Nem volt például szilárd bekötőút. A tanács a nyaralói III. számú rendelőt a falu szélére telepítette, ahol a sáros és ingoványos utakon lehetetlen volt a közlekedés, de a hiányzó telefon is tovább tetézte az áldatlan állapotokat. Érdemes szót ejteni még a tanács passzív hozzáállásáról is. Az új praxis beindításakor az összeomlott ásott-kút miatt a rendelő és lakás hónapokig "ivóvíz" nélkül maradt. Móczár doktor évekig munkálkodott a helyzet javításán. Hamar megmutatkozott szervező készsége, és észre sem vette, hogy közéleti emberré vált. Lassanként az emberek elvárták tőle a folyamatos képviseletet. Nem volt könnyű megtalálni az arany középutat - vallja magáról -, hogy a betegei ne csak a közéleti embert, hanem a gyógyítót is lássák benne. Negyedszázados tevékenysége révén, az ő közreműködésével épült meg Maglód-nyaraló úthálózata. Sok millió forint értékben ültettek örökzöldeket, fákat az utak mellé, de mint képviselő sokat fáradozott azért is, hogy a vezetékes ivóvíz, a telefonhálózat, és a csatorna beruházások mielőbb befejeződjenek Maglódon.

1990-ben a képviselőtársait sikerült meggyőznie arról, hogy épüljön a központban egy modern egészségház. Voltak akik kultúrházat akartak helyette, míg mások óvodát és iskolát. Sokáig gyözködte képviselőtársait, hogy ha gyermekorvosokat akarnak Maglódra telepíteni, a régi épületegyüttes nem felelt meg a követelményeknek. Nagyon sok vita és átvirraszott éjszaka után végre megépült az új központi orvosi rendelő.

1993 október 20-án, dr. Surján László egészségügyi miniszter adta át az új rendelőt. Erre az alkalomra Móczár doktor több oldalas szakmai elemzést készített a miniszternek "A maglódi egészségügy szakmai koncepciója 1994-1995. években" címmel. A dolgozatában megfogalmazta a maglódi egészségügy helyzetét és hosszútávú terveit. Bár a miniszter később több országos fórumon is hivatkozott a maglódiak erőfeszítéseire, és pozitív példaként emlegette, de az általa beigért "felkarolás" elmaradt. Így dőlt dugába az "intelligens orvosi kártya" maglódi praxisban való alkalmazása. A bemutatón még lelkesen üdvözölte a maglódi kezdeményezést és országos támogatást igért a projekt bevezetésének. 1993. december 10-én a népjóléti miniszternek írt levelében a TOP VISION Elektronik Kft. megköszönte, hogy az általuk készített aktív memóriakártyás rendszert bemutathatták a maglódi rendelőben és további dokumentációkat nyújtottak át a miniszternek, de a válasz ezúttal is elmaradt. Móczár doktor is sokat dolgozott a rendszer egészségügyi részének kidolgozásán. A cég a müködő rendszert dr. Móczár István körzetében tervezte referenciaként bemutatni, de a beigért támogatás hiányában a megvalósítás elmaradt. Móczár doktor három éves munkája vált füstté, bár több alkalommal röppentek fel hírek arról, hogy mégis bevezetik a rendszert, de az "országos kátyaparti" elmaradt. Ilyen címmel jelent meg az Esti Hírlapban egy újságcikk, 1993. november 3-án.

A rendszerváltást követően az önkormányzatnak sem volt jobb a kapcsolata az egészségügyiekkel. A központi orvosi rendelő átadásakor például nem kezdeményezték a egészségügyiek megjutalmazását, illetve az arra érdemesek kitüntetését. Az egész rendelő átadási ünnepség "szárazon", az egészségügyiek megemlítése nélkül zajlott le. Később, a háziorvosok vállakozási procedúrája is elhúzódott, mert hónapokat vett igénybe a szerződés aláírása. A egészségügy privatizációja 2001-ben sem került napirendre.

Tulajdonképpen Móczár doktor szakmai kibontakozása az új rendelői környezetben vált teljessé. A munkahelyi feltételek sokat javultak. Elsőként vezette be 1991-től a számítógépes adatfeldolgozást, amelynek segítségével megismerte betegeinek egészségi állapotát. Szűrővizsgálatot kezdett el a körzetében, s ezt a munkát folyamatosan azóta is végzi. A lesújtó számítógépes adatokat feldolgozta, és főleg a helyi sajtóban publikálta. Felmérése szerint 1991-ben Maglódon első helyen állt a hypertonia, illetve annak szövődményei a betegei körében. A második helyen a parlagfű allergia és annak szövődményei kerültek az élre. A hypertonia gondozásban sikereket ért el. Nemzetközi projektben vett részt, ehhez az óriási munkához speciális szoftvert és ABPM készüléket kapott, de a korszerű gyógyszerek alkalmazásával és a folyamatos gondozással sikerült visszaszorítani ezt az alattomos betegséget. Tagja a Magyar Hypertonia Társaságnak. Sajnos a pollen-allergia területén - a környezetet ellepő gyomnövények miatt - kevés eredményt ért el. Rengeteget dolgozott a megelőzés érdekében, és újság cikkeket írt a prevenció szükségességéről. Fotókat, plakátokat készített, a helyi iskolásokkal közösen járták Maglód bel-és külterületeit. Irtották a parlagfüvet, sajnos kevés eredménnyel, mert országos problémáról volt szó. A parlagfű irtását csak intézményes keretek között lehet megoldani! Lokális tevékenységekkel - csak tűzoltó munkát lehet végezni -, de komoly eredményeket nem lehet elérni. Maglód tízezer fős lakosságából több mint kétezer ember vált pollen-allergiássá.

Móczár doktor lánya éppen ezért választotta a SOTE-én diplomamunkája témájául a pollen kérdést. Szakdolgozatának címe: "Pollen-allergia egy maglódi praxisban 1998".


Az egészségügyi team
Első sor balról jobbra: Soósné Hajdú Tünde védőnő, dr. Sudhoff Margit
gyermekorvos, dr. Kenyeres Gizelle gyermekorvos és Bácskainé Lakner Erika.

Felső sor balról jobbra: dr. Móczár István háziorvos, dr. Móczár Katalin
háziorvos, dr. Pápes Tibor háziorvos, dr. Pápes Tiborné orvosírnok, ápolónő,
Kozma Andrea orvosírnok, dr. Schmelcz Anita háziorvos, Valkai Anna
fogászati asszisztens, Som Zsuzsanna orvosírnok, Kovács Lajosné fogászati
asszisztens, Bolláné Kalmár Edit, Remport Csabáné ápolónő, dr. Márton Éva
háziorvos, Vaskó Istvánné orvosírnok, Véminé Paulovics Ildikó védőnő,
dr. Balogh Sándor fogorvos és dr. Simon József háziorvos
(Hiányzik a teamből elfoglaltság miatt: Pető Jánosné ápolónő és
dr. Temesi Zsuzsanna fogorvos).

Az önkormányzattól való egyoldalú függés gátja volt mindennemű orvosi fejlesztésnek. Sokat javult a helyzet, amikor 1997-től egyéni vállalkozóként, Dr. Móczár és Tsa. Háziorvos Bt. néven - lányával közösen - jelentős fejlesztésekbe fogott a praxisban.

1974 óta a körzeti orvosi munka mellett üzemorvosi tevékenységet is folytat.
1998-ban háziorvostanból, 1999-ben foglalkozás-egészségügyből szakvizsgázott. Több diagnosztikai gépet vásárolt, mint például: EBPM, szívmonitor, spirometer, audiometer stb., de a számítógépes parkját is állandóan fejlesztette. Szeretné tudományosan is feldolgozni a körzetében élők egészségi állapotát, illetve egyes betegségtípusok kialakulásának okait kutatni. Ezeket a feladatokat dr. Móczár Katalinnak adja tovább.


A Móczár-sztori
A visszavonulásra nem gondolt
(Monori Hírlap 1988. január 4. hétfő)

Hetekig jártam utána, mitől van az, hogy egy embert ennyi legenda vegyen körül.
(Nem tévedés a szó, A magyar nyelv értelmező szótárában megnéztem a jelentését.) Mert igenis dr. Móczár Istvánt már évek óta legendák veszik körül Maglódon. Eleinte csodálták: százakat tudott mozgósítani a község érdekében. Később tisztelték, szerették, az utcát, ahol lakik - nem hivatalosan - elnevezték "Móczár strasszé"-nak. Megbecsülték, elismerték, megválasztották a HNF nagyközségi elnökének, országos kitüntetéseket kapott környezetvédő tevékenységéért, Kiváló Társadalmi Munkás emlékplakettet a községtől. Jelenleg pedig különböző szóbeszéd kering "visszavonulásáról". Megkérdeztem erről tanácstagot, tanárt, gyári munkást és sok-sok helybelit, valamint őt magát.

Ime a tények. A nyolcezres lélekszámú Maglódon és környékén csaknem húszezer ember ismeri. Hogyan lehetséges? Úgy, hogy amikor ügyeletes orvosként dolgozik, ennyi ember tartozik körzetéhez. Annyira szereti szakmáját, hogy el sem tudja képzelni a nap bármely órájában, percében ne a betegeivel foglalkozzon. "Csodálatos dolog orvosnak lenni, betegeket gyógyítani" - mondja. Hitvallásként állítja: az orvos tevékenysége nemcsak gyógyítás, hanem az emberekkel való törődés, kapcsolatteremtés is.

Saját életútja nagyban meghatározta magatartását. Emberközpontú lett, ez a tény formálója életének. Küzdőképességét az emberekkel kialakított jó kapcsolatainak köszönheti.

- Szeretem a hivatásomat - mondta -, de ezzel együtt szívesen vállalom a közéleti munkával járó felelőséget is. Az emberek felismerték, nemcsak okítani kell a dolgokat, hanem meg kell fogni a munka végét. Hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a közösség gyarapodjon, gazdagodjon. Ami a jövőt illeti, tudom, hogy sok szempontból nehezebb évek következnek, ezért fokozottan szükséges a község lakosságának cselekvő részvétele a kitűzött célok elérésében. Ezentúl még jobban kell koncentrálnunk a rejtett tartalékok feltárására, ez pedig csak közös erővel lehetséges.

Dr. Móczár István körzeti orvosként került családjával Maglód-nyaralóra. 1974 óta üzemorvosként is dolgozik a Rákosmezeje Tsz-ben. Akkoriban a község útjai szinte járhatatlanok voltak, ott volt az orvosi rendelő is. Mint orvos és ember kezdte szervezni a lakosságot. Sok százuk társadalmi munkával és szovjet katonák segítségével elkészítettek több utcában sok millió forint értékű utat.De ezzel nem volt megállás. Kellett a községben tornaterem, iskolabővítés, kézilabdapálya, járdák. Környezetvédelemhez kapcsolódott Maglód fásítása, parkosítása, patakmeder-rendezése. Mindenütt ott volt, szervezett, talpalt, dolgozott, intézkedett. Nem ismert soha fáradságot, pedig ezenkívül mint orvos naponta 70-80 embert is ellátott. Maglód történetében soha addig nem volt olyan fejlődés, mint azokban az években. Több ezer fénykép és csaknem tízkilónyi album tanúsítja eredményességüket, amelyet szintén ő maga állított össze, álmatlan, tervezgetéssel teli éjszakákon.

Egy idő után rádöbbent, az orvosi hivatás és a közéletiség külön-külön is teljes embert kíván. Napjaink eseményei jobban rákésztetik az embert a mindennapos harcra, helyállásra. Ezt - mint mondta - el sem tudná képzelni biztos családi háttér nélkül.

- Doktor Úr! Mi igaz a szóbeszédből, tényleg visszavonul?

- Határozottan állítom: nem! Igaz, mostanában többet áldozok hobbijaimnak, a régészetnek, lepkegyűjteményemnek, a művészetnek. De jelenleg is a HNF maglódi és Pest megyei elnökségi tagja vagyok, a HNF Országos Tanács környezetvédelmi bizottságában is dolgozom. Társadalmi tevékenységeim közül mint orvos elsősorban a környezetvédelemre, hatása az emberre, a szebb környezet kialakítására és megóvására helyezem a fő hagsúlyt.

- Orvosi munkám mint főhivatásom elsődleges. Érdeklődésem központjában áll a kardiológia, az ér- és szívbetegségek tudománya. Ezzel kapcsolatban több éve végzek vizsgálatokat a községben. A jelenlegi és a fejlődő tudományok gyarapítása, elsajátítása érdekében az orvosnak folyamatosan, rendszeresen tovább kell képeznie magát. Én is készülök általános orvostanból és kardiológiából szakorvosi vizsgát tenni.

- Összeségében úgy érzem, amit eddig Maglódon az emberekért tettem, jól tettem. Semmit nem bántam meg. Kérem, a jővőben is segítsük, becsüljük meg egymás munkáját.

Íme tehát az igazság Móczár doktorról. Hiányzik, nagyon hiányzik manapság sok ilyen "visszavonult" ember a közéletünkből. Akik a szóbeszédtől függetlenül, önzetlenül cselekednek a társadalomért.

Marczi Ferenc


Beszélgetés dr. Móczár Istvánnal
(Maglód-újság 1999. március)

- Dr. Móczár Istvánt nem kell bemutatni. 25 éve Maglód körzeti, illetve háziorvosa, természetes, hogy mindenki ismeri.

- Ez igaz - mondja -, de azért ezzel kapcsolatban van egy megjegyzésem. Ismernek, vagy talán ismerni vélnek. Aki sokat forog az emberek között, arról kialakul egy kép, amely nem biztos, hogy a valóságot fedi, változtatni azonban a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet ezen a képen. Úgy gondolom, velem kapcsolatban is így van.

- Lehetséges. Mindemellett, azt hiszem, közéleti elkötelezettségét senki se kérdőjelezi meg. Honnan hozta ehhez az indíttatást?


- Családi örökség. A Dévaványa melletti Kéthatom tanítója volt édesapám. A tanyai emberek minden gondját-baját szívén viselte, segített, ahol tudott. Nagy hatással volt rám tudós nagybátyám, akinél a nyarakat töltöttem és pécsi keresztanyám. Amikor nem tanulhattam tovább az uránbányában helyezkedtem el, és végeztem kétkezi munkát. Szóval, volt módom megismerni az élet minden területét.

- 1990, a rendszerváltozás óta a képviselőtestület tagja, '94-ben polgármester-jelölt is volt.


- Igen. Mind a két választásnál a legtöbb szavazatot kaptam, csak most lettem második. Arról a polgármester-jelöltségről nem szeretek beszélni. Akkor valami hisztéria alakult ki a családom ellen. Idegileg nagyon megviselt. Ez volt az oka annak, hogy az elmúlt négy évben nem nagyon mozgolódtam. Viszont szakmai téren tovább képeztem magam, szakorvos lettem.

- Úgy látom, most már nyugodtabban tudja szemlélni a történteket, mint a Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Kérem, beszéljen a tervekről, amelyek egészen fantasztikusnak tűnnek.


- Tényleg fantasztikusak a tervek, de megvalósíthatók. Itt nincs hely a részletes fejtegetésre, ezért csak vázlatosan ismertetem az elképzeléseinket. Szeretnénk Maglódon lakóparkot, áruházláncot, ipari parkot kialakítani. A régió bevásárlóközpontja lehetne Maglód. - A vasúton túl, a paradicsomföldek mögött üdülőkörzet létrehozását tervezzük. A patak adná a vizet a csónakázótóhoz. - Az ÁBC és a községháza közötti területen lenne egy többfunkciós épületsor, a faluközpont. Itt helyet kaphatnának szolgáltató egységek, könyvtár, falumúzeum, esetleg mozi, uszoda. Fent lakások lennének. A Jászságban már több településen van erre példa.

- Nem az álmok birodalmába tartozik ez a felvázolt képsor?


- Egyáltalán nem. Csak jól kell hozzáfogni a dologhoz. Végre sikerült meggyőzni képviselőtársaimat, hogy a legfontosabb látványterv készítése, amelyben fényképekkel illusztrálva (hatszázat készítettem) mutatnánk be Maglódot és környékét. Nagyon jók a község adottságai. Ecser és Maglód között megy majd el az MO-ás, Pécel mellett az M4-es út. Ha ügyesek vagyunk, ide lehet csalogatni a multikat. Ezért kell a látványterv magyar, német, angol magyarázó szöveggel. Az Unitef Kft-nek adtunk megbízást elkészítésére. Már jelentkeztek érdeklődők. Van tőke, van pénz, csak fel kell kelteni az érdeklődést, lássák, hogy itt érdemes Maglódon beruházni.

- Persze, azért ennek vannak feltételei. Elsősorban az infrastruktúrára gondolok.

- Természetesen ez az első. Ezt kellene megérteni a lakosságnak és támogatni a csatornaépítést, mert csak ennek elkészülte után lehét rendbehozni az utakat. Ha ezt elmulasztjuk, mi magunk leszünk kerékkötői a jövő sikereinek. Pedig - újra mondom - rendkívül ígéretesek a kilátásaink.

- Ejtsünk néhány szót a környezetvédelmi tervekről is!

- Igaz, itt olyan kérdések kerülnek ismételt megfogalmazásra, amelyekről nem először esik szó, de azért fontos újra meg újra a tudatosításuk. Például: a parlagfű irtása, a felszíni vizek elvezetése, a tisztább, szebb környezet kialakítása. Ennek érdekében ismét beindítjuk a "Szép kert, tiszta környezet" mozgalmat. Most készül a Falurend, amelyet az újságban és hirdetőtáblákon igyekszünk megismertetni a lakossággal.

- Még valamit szeretnék megkérdezni, ami szorosan nem vonatkozik a bizottság tevékenységére. Önnek nyolc év képviselői megbízatás után bizonyára átfogó képe van az önkormányzat, illetve a képviselőtestület tegnapi és mai munkájáról. Olyan hírek keringenek a faluban, hogy sok az ellentét, néha robbanásveszélyes a helyzet. Valóban így van? S ha igen, ennek mi az oka? Ha nem kényelmetlen a véleménynyilvánítás, kérem, beszéljen erről.


- Nem könnyű ezekre a kérdésekre válaszolni. Az őszinteség néha félreértésre adhat okot, mégis megpróbálom megfogalmazni, mi erről a helyzetről a véleményem. - Az előző négy évben aránylag egységes volt a képviselőtestület, általában elfogadták a polgármester úr javaslatait. Most más a helyzet. Be kell látni, hogy egyedül nem megy, csak közös összefogással lehet előrevinni a dolgokat. Ennek hiánya miatt előfordul a döntésképtelenség. Ezért is sűrűsödtek meg a képviselőtestületi ülések. Ebben a testületben minden képviselő független. Jobb a helyzet, ahol vannak párttagok, mert őket köti a pártfegyelem, itt pedig mindegyik mondja a maga véleményét.

- Hogyan lehetne ezen a helyzeten változtatni?


- Megpróbáljuk a közeljövőben létrehozni a függetlenek frakcióját. Ha közös álláspontot tudunk kialakítani, azt illik minden frakciótagnak képviselni. Még valamit szeretnék megjegyezni. A képviselőtestületi üléseket megelőzi a bizottságok munkája, ahol a témához értő emberek vitatják meg az egyes kérdéseket, így viszik javaslatukat a képviselők elé. Úgy gondolom, ha ennek tudatában vagyunk, akkor megelőzhetők a hosszú, sehová sem vezető partalan viták. Volt egy olyan javaslatunk is, hogy egyetlen felszólaló se beszélhessen öt percnél tovább. Felesleges az üres szócséplés. - Szeretném hangsúlyozni, hogy mindazzal, amit most elmondtam - bár néhány negatívumot megfogalmaztam -, csak segíteni szeretnék egy bizalomra épülő jobb légkör kialakításában, mert enélkül kárba vész minden erőfeszítés, amely Maglód jelentős fejlődését tűzte ki céljául. Állítom, ha összefogunk, hihetetlen eredményeket tudunk elérni.

- Kívánom, hogy sikerüljön a jobb légkör kialakítása, és a közös munka hozza meg gyümölcsét. Váljanak valóra a most még álomnak tűnő, szép tervek!


Dr. Gürtler Magda