Gyakorlatilag semmilyen szempontnak nem felelt meg az rendelő–lakás műszaki állapota. A betegváró helyisége alig haladta meg 6 négyzetmétert és volt olyan délelőtt, amikor nyolcvanan várakoztak a rendelésen. A betegek legtöbbször az utcán és a kertben tartózkodtak. Emiatt elég feszült hangulatban rendeltünk. Ma is rejtély számomra, hogy a KÖJÁL milyen megfontolás alapján adta ki a rendelő működési engedélyét? Elvtársi utasításra? Sajnos akkortájt így mentek a dolgok. A VB titkárnő az általam elfoglalt körzet betöltésére  egy doktornőt szemelt ki, de a tanácsülés másképp döntött, mert egyhangúan mellettünk szavaztak. Gál Vincéné tanácstag, a Nőbizottság elnöke szavait idézem: – Gyerekek! Egy csapással két legyet! A falunak szüksége van orvos-tanár házaspárra, punktum! - mondta Zsóka néni.

A kedvező testületi fogadtatás ellenére a tanácsvezetés teljesen passzívan állt a felmerült problémáim megoldásához. Úgy fogták fel a „kívánságlistámat” , hogy azt saját haszonszerzésből tettem. Hiába érveltem, hogy a betegeimet minden hiányosság hátrányosan érinti. Sőt, amikor később előadtam a rendelő körül kialakult helyzetet a segítőszándék helyett inkább a gáncsoskodtak a tanács vezetői. Megfosztottak attól az örömtől, hogy pályakezdő fiatal orvosként csak a praxisom szervezésével foglalkozzak. Időközben megtudtam, hogy a rendelő átadásakor nem volt műszaki szemle, az elvégzett munkákat kontárokra bízták, akik az építőanyagok javarészét ellopták. A villanyszerelő például a villanyóra mögötti vezetéket megpatkolta. Így kívánta a tanács a rendelő kiadásai mérsékelni. Évekig nem értettük miért ráz a vízcsap a lakásban. Jelzéseimre a tanács VB titkárnője széttárta a kezét: - Elfogyott a pénz, s ha nem tetszik önnek a helyzet, akkor felfelé is út, és lefelé is út! – mondta. Világos beszéd volt. Saját kezembe vettem a sorsom irányítását.

Ezután elkezdtem a feleségemmel szétnézni a környező településeken. Támogatás és ismeretség nélkül szinte lehetetlen volt új körzetet találni. Bíztam élettapasztalatomban és a szerencse majdnem mellénk szegődött. Veresegyházán megüresedett egy körzet, ahol lakás is volt. Bizakodtunk, hogy a pályakezdő orvos-tanár házaspárra szüksége lehet a dinamikusan fejlődő településnek. Megkerestük Pásztor Béla tanácselnököt. A második alkalommal már a tanácsülésen is bemutattak bennünket. A tanácstagok szimpatizáltak velünk. Nem rejtettem véka alá, hogy miért akarunk Maglódról elköltözni. Már megállapodtunk az oda költözködésünk időpontjáról is, amikor kiszivárgott a hír Maglódon, hogy el akarunk menni a faluból. A maglódi MSZMP egyik „elvtársa” telefonon bemószerolt bennünket és megfúrta a kínálkozó lehetőségeinket. Aki magyarázkodik, az vesztes!

összeomlott. A tanács számára kezdtem persona non grata lenni. Amikor eldöntöttem, hogy Maglódon maradok, tisztában voltam helyzetemmel, hogy az életem nem lesz sétagalopp. A következő 10 évben életünket a mindennapos harc és küzdelem jellemezte. Ez a helyzet nem sokat változott 1990 után, az önkormányzatiság első éveiben sem.

1974-től üzemorvosi feladatokat is elláttam a téesznél. Ennek fejében a téesz a beruházás költségének jelentős részét felajánlotta társadalmi munkában a tanácsnak. Megszabadultam a ház szuterénjában „felejtett” csirketrágyától, valamint a kertben felhalmozott, hihetetlen mennyiségű  sittől és szeméttől. A családi ház előző tulajdonosa baromfival foglalkozott. Tőle vásárolta meg a tanács a félig kész házat, melyet azon nyomban befejezettnek nyilvánított. A kertet hamarosan beparkosítottam. Úgy gondoltam, hogy nem vetne rám jó fényt, ha a betegeim a rendelő környezetét elhanyagoltnak látnák. Néhány év alatt egy kisebb arborétumot alakítottam ki a rendelő körül. Ezt a tevékenységemet később egész Maglódra kiterjesztettem, mert sok millió Forint értékű fát, cserjét, tuját szereztem be ingyen az erdészetektől, vagy a dánszentmiklósi téesztől. Az iskola diákjaival több alkalommal dolgoztunk a téeszben, cserébe tuját, facsemetéket kaptunk.

Kati rajzai VIII-os korából. Így látta apját házépítés alatt, 1986-ban.

1975-ben már az utcabeliekkel építettük kalákában az Árpád Vezér utcát, majd díszfákat ültettünk az út mellé. Sokat segítettek a tanárok, a diákok a fák elültetésében. Engem is meglepett, hogy bárhová mentem segítséget kérni, határozott fellépésemre nem tanácsoltak el, kivéve a helyi Tanács vezetőit. Idegenek jobban értékelték elszántságomat és szervezőkészségemet, mint a tanács. Az útalapba például a követ a budai szemlőhegyi barlangból szereztem be ingyen. A fővárosi BAH csomópontról és az Üllői útról tucatjával hordták az autók a kockakövet, amit később útszegélynek használtunk fel. A feleségem tolmácsként fordított az orosz katonákkal történt tárgyalásaim során. Iván nevű parancsnok autókat, katonákat adott az útépítéshez. 

Amikor a '80-as évek végén egy betegem ügyében a budapesti Aradi utcai rendőrségre kellett mennem, a tárgyalófelem, talán szimpátiából egy tekintélyes vastagságú dossziét rakott elém, aminek a címe: Dr. Móczár István ügyirata volt. Csak egy pillantást vethettem az iratokba és elképedtem az emberek gonoszságán. Több olyan személy aláírásával találkoztam, akik nappal feljelentést írtak ellenem, miközben este rendszeresen igénybe vették orvosi segítségemet. Érdekes, hogy megfigyelésemről semmit nem tudtam. A rendőrség minden bejelentés után lezárta az ügyet, miután nem talált bűntényre utaló okot. Még ma is beleborzongok, hogy a megszállottságom, a lelkesedésem milyen sok emberben váltott ki irigységet. Ha újra kezdeném az életemet, talán nem akarnám az egész világot megváltani.

A faluszélén élőknek hátrányt jelentett a távolból történő bejárás. Volt előnye is az összevonásnak! Helyettesítések idején mindig lehetett orvost, vagy nővért találni a központi rendelőben. A tanács nem hazudtolta meg önmagát, mert a három rendelő várója olyan parányira sikeredett, hogy a betegek többségének kint kellett várakoznia az utcán. Ezért, 1990 után, a rendszerváltás elején, képviselőként, és az egészségügyi bizottság elnökeként (EÜSZKB) javasoltam, hogy a falu központjában, az elhíresült TEHO bevételből, valamint pályázati pénzekből építsünk egy új, minden igényt kielégítő egészségházat. Elképzelésemmel sokáig egyedül maradtam, mert képviselőtársaim kultúrházat akartak építeni. Végül, az új egészségügyi komplexum, 1991-ben megépült régi épület mögött. A rendelő ünnepélyes átadására 1993 októberében került sor. Valami ok folytán a polgármester „elfelejtette” az ünnepség alatt az egészségügyi dolgozókat megemlíteni. Az ünnepség kiváló alkalom lett volna arra, hogy az évtizedek óta Maglódon dolgozó kollegák elismerésben részesüljenek. Az önkormányzatiság 15 éve alatt az egészségügyiekkel következetesen mostohán bántak. Mi lehet ennek az oka? Nem tudom! 1997-ben privatizálták a praxisokat és az orvosok sokkal nagyobb önállóságot kaptak. Jelentősen javult az egzisztenciális helyzetük. Bár a rendelők továbbra is az önkormányzat tulajdonában maradtak, amely napjainkban is függést jelentenek a hivataltól.

1981-ben  megvásároljam a tanácsi lakásomat, miután megszűnt a 3-as számú orvosi rendelő. Néhány év múlva jelentős mennyiségű OTP hitelt vettünk fel feleségemmel és teljesen átépítettük a régi házat. A szervezőkészségem a ház átalakításakor is hamar megmutatkozott. Számos újítást építettem be új otthonunkba.

Már írtam fent, hogy jóhiszeműen, a tanácstól – illetve az államtól – megvásárolt ház bejárata jogilag nem lett lerendezve. A tanács semmit sem tett annak érdekemben, hogy a korábban létrehozott szerződést módosítsa. Jóhiszeműen én is elkövettem azt a hibát, hogy a házat „megtekintett állapotban” vásároltam meg. A szomszéd telek új tulajdonosa azonnal visszakövetelte a stabilan lebetonozott bejárat egy részét. Minden igyekezetem ellenére nem volt hajlandó tárgyalni velem. Vállaltam, hogy a kb. 15 négyzetméter területet tízszeres áron megvásárolom. Egyik délután, amikor nem tartózkodtunk otthon, a szomszédom gépekkel összetörte a kerítésemet, a bejáratot felbontotta, így autómat nem tudtam felhozni a garázsból. Az újonnan kinevezett VB titkárnő nem kívánt beleavatkozni a telekvitába, hanem helyette vásárolt számomra egy kerékpárt. A faluban nagy felháborodást váltott ki a VB titkárnő cinikus döntése, de voltak olyanok is, akik örültek a malőrnek. A titkárnő asszony úgy gondolta, hogy egy tízezer lakosú községet gond nélkül el lehet látni biciklivel a téli időben is. A titkárnő döntése elsőként jó poénnak tűnt! A falu dimbes-dombos utcáin  a zimankós novemberi napokban biciklivel közlekedve hamar felfáztam, és súlyos vesegyulladást kaptam. Hosszú időre kiestem  a rendelésből, mivel hetekig nyomtam az ágyat. Helyettesítésem nem kis gondot okozott a tanácsnak. 

A  „örökölt” telekvita miatt évekig jártam bíróságra (szomszédom kezdeményezte a bírósági procedúrát), majd az Elnöki Tanács legmagasabb szinten lezárta az ügyet és javamra döntött. Nem éltem a jogommal és nem állítottam vissza korábban kialakított bejáratot pedig erre a bírósági határozat lehetőséget adott. Úgy véltem helyesebb, ha szomszédommal békét kötök, mert rossz szomszédság, törökátok. Azóta a szomszédommal szent a béke. Bár 20 év után újra fellángolt a vita nemrég, mert közben a fáim  kertemben túl nagyra nőttek és azzal vádolt a szomszédom, hogy nem kap elég levegőt a sok növénytől (!), ezért fullad! Vagyis a fáim elszívják előle az oxigént. Agyrém! Sajnos nagyon sok, 15 méter magas fa és fenyőritkaság esett áldozatul a fűrésznek, mert már nem volt lelkierőm újból bíróságra járni.

Ennyi atrocitás ellenére a lakosság közéleti ambícióimat hamar elfogadta. Az önkormányzati választásokon minden esetben elsők között választottak be a helyi közéletbe. Valami belső kényszer miatt jelenleg is teljes intenzitással végzem képviselői munkámat. Több mint 3 évtizede dolgozom tanácstagként, illetve 1990-től képviselőként a nagyközségben. Sokszor eltűnődöm azon, hogy vajon hogyan alakult volna életünk, ha csak orvosként gyakorolom hivatásomat. Munkásságom 31 éve alatt semmi olyan szakmai tévedést vagy mulasztást nem követtem el, amely orvos hitelemet rontotta volna. 2004-ben, Siófokon a FAKOOSZ Kongresszuson, 30 év töretlen orvosi munkámért aranyból készült hűséggyűrűt kaptam.

A lankadatlan munkabírásomhoz a hátteret, a kiegyensúlyozott családi légkört feleségem biztosítja. Büszke vagyok a családom teljesítményére. Mindketten a családi harmóniára törekedünk, amelynek fenntartása nem könnyű. Mindezért meg kell harcolni és folyamatosan sokat dolgozni. Feleségem, Zsuzsi végig hű maradt iskolájához, pedig amit vele tettek 1994-ben, azt kevesen tudták volna elviselni. Az iskolaigazgatói funkciójától megfosztották. A számára a módszer volt elfogadhatatlan! Hiába támogatták őt a szülők, a pedagógusok, a polgármestert ez nem hatotta meg. Bonyolította a helyzetünket egy bizonyos képlet, hogy ki kinek a főnöke, de nem kívánok a részletekbe belemenni. Ismerőseim, barátaim szerint ennek az volt az oka, hogy a „hatalom” nem bírt el velem, ezért a közvetlenül a családomon verték el a port. Ezt a döntést már nem tudtam egészségkárosodás nélkül elviselni. 1994 őszén súlyos szívpanaszaim miatt a budai városmajori Érsebészeti Klinikán sürgős katéteres koszorúér tágítást végeztek nálam. Ez volt az én PTCA-m! A mindenhatónak köszönhetem, hogy életem legsötétebb korszakát túléltem! Valójában a szívzűröm után újjá születtem. Ha számvetést végzek; a családi boldogságomra és munkásságomra gondolva, teljesítményem megítélése számomra pozitív egyenleget mutat. Boldog vagyok, hogy a praxisomban Kati lányom lett a munkatársam, a főnököm. Átadtam a körzet irányítását, jól meg vagyunk egymás mellett. Ez az élet rendje. Kérdezhetik tőlem, megbántam-e, hogy Maglódra költöztünk? Határozott válaszom, nem! Megszerettem második szülőfalumat!

A Maglód-honlap, a CD-ROM, valamint az általam is szerkesztett díszes millenniumi könyv kapcsán jobban megismertem a falum történetét. Megannyi fotó, írás került a birtokomba a régi szép időkből. Maglód legrégibb részén, az elhíresült patak két oldalán - évtizedekkel ezelőtt -, igazi közösség élte a mindennapos életét. Az árnyat adó fák alatt gyerekek hancúroztak vidáman, és ez az idill a mai napig is megmaradt. A régi falu szerkezetét tekintve ma is úgy néz, mint 200 évvel ezelőtt. A közéletiségem során nagyon sokat fáradoztam annak érdekében, hogy Maglód e különösen értékes része visszanyerje régi arculatát a fővárostól alig néhány kilométerre. Így került sor életem egyik legszebb könyvének előkészítésére: Maglód a harmadik évezred küszöbén címen, amelynek társszerzője vagyok. 2000-ben filmet forgattam a bronzkori Krétáról, amelyet  több TV csatorna is sugárzott. 2004. decemberében jelent meg: A minószi Atlantisz rejtélye, Gondolatok Krétáról című könyvem. Dolgozom újabb könyvemen is, amelynek címe: A legendák Földjén. A színes albumban saját fotóim kerültek be. Orvosi munkámat sem hanyagoltam el, mert házi-és üzemorvostanból szakvizsgáztam.

A Fővárosból tömegesen érkeztek ki családok, akik a klenovai részen új házakat építettek. A község soha nem látott ütemben fejlődik. 1995-től  vadonatúj Maglód épült a település keleti felében. A kiegyensúlyozott fejlődést az M0-ás autópálya és az AUCHAN megépítése biztosítja. Ebben az ügyben, mint Településfejlesztési Bizottság elnöke sokat tevékenykedem. 

Vallom, hogy egy település fejlődése emberi tényezőkön múlik! Maglódon az előrehaladást ezek a tényezők nagyban gátolják! 2002 október 20-tól új szelek fújdogálnak Maglódon. Az önkormányzati választás jelentős változásokat hozott a falu életében. Új polgármestere van a községnek, a képviselők jelentős része kicserélődött. Elsők között jutottam be most is a képviselőtestületbe, és  újból bizalmat kaptam a választóimtól. A megalakult testület bizottsági elnöknek választott (Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság - TFKB). 2005. április 22-én újra szerveztem a Magyar Környezetvédelmi Egyesületet (MKvE-Maglód). A helyi zöldeknek külön honlapot hoztunk létre: www.mkvemaglod.fw.hu néven.

Néhány képviselő nehezen viselte el, hogy újra bejutottam az önkormányzat testületébe. Különösen az összeférhetetlenségemet firtatták néhányan (önkormányzat és a vállalkozó orvos szerződéses viszonya!). Az egyik képviselő tovább ment, miután minden törvényes előírásnak megfeleltem, ő hisztérikus kampányt indított ellenem (röpcédulák, újságcikk). Az ügyre bírósági határozat tett pontot. 2005. augusztusában PD úr  már az egész képviselő-testületet támadta, amely felért egyfajta lelki terrorral. 2005. szeptemberében bosszúval fenyegette meg a képviselőket, mert lakás gondját nem oldották meg. A fiatal demokráciánk működése még akadozik. Az ember nem érzi magát biztonságban. Védd meg magad! - szlogen azt mutatja, hogy a társadalom működésében anomáliák vannak. A nyertesből könnyen lehet vesztes! Ennek ellenére szerencsésnek mondhatom magam. A sikerbe vetett hitem és pozitív gondolkodásom ösztönző erőként hat a mindennapos munkámban.

A Dr. Móczár és Tsa. Háziorvos Bt irányítását dr. Móczár Katalin nevére írattam. Nem történt más a Bt-ben csak személycsere és ajándékozás. Erre a törvények lehetőséget adtak. A továbbiakban alkalmazottként dolgozom a praxisban. Gyakorlatilag ugyanazt a munkát végzem napjainkban is. A Pest Megyei Orvosi Kamara háziorvosi működésemet meghosszabbította 2010 végéig.

2005. augusztus 1-én megszületett fiú unokám. Életem harmadik, talán legboldogabb korszakát élhetem meg a hátralévő életemben. Tervezem a rendelőben működő számítógépem összekapcsolását (online) a betegeimmel. Ez a szolgáltatás sokat javíthat az orvos-beteg kapcsolatban. Katalin szülési szabadsága miatt újból átvettem a körzet irányítását és tartós helyettesként dolgozom tovább, amíg szükség van rám.

Befejezésül eszembe jutott a bicikli kiutalásom története, amikor a vb titkárnő gúnyosan a következőket mondta: – Sajnálom doktor úr, de a jogszabály az jogszabály! Hát ezt pedig be kell tartani!

Dr. Móczár István

www.moczar.hu
www.maglod.hu
www.fotoim.hu/moczar/
http://mkvemaglod.fw.hu
moczar.istvan@rendelo.com
moczar@hu.inter.net 

Zsuzsi Katival a győri Álmos utcai lakásuk előtt.
(1974. szeptember)

A gaztól alig lehetett látni a házat  (1974. ősz).

Rendelés közben olykor babáztam is

1975. tavaszáig sokat változott a kert

Fásítottam, parkosítottam 1975. tavaszán

Így néz ki a kert 2002. tavaszán

A ház 1974. őszén...

...és napjainkban 2002-ben

Kútásás és teraszépítés 1975-ben